Frissítve:

Megkezdte szolgálatát Ferenc pápa

Megkezdte szolgálatát Ferenc pápa
Teljesen megtelt ma délelőtt a Szent Péter tér és környéke Ferenc pápa beiktatási szentmiséjére. A pápa áldást osztott a Szent Péter téren.

hiba beküldése

A tömeg órákkal a szertartás kezdete előtt elindult a térre. A római metró fél hatos üzembe állásakor emberáradat várakozott az állomásokon, hogy eljusson a Szent Péter térhez közeli megállóba.

Voltak, akik már hajnaltól sorba álltak a vatikánvárosi teret éjszakára lezáró vaskerítésnél. Több mint két órával a szertartás kezdete előtt folyamatosan érkeznek az emberek az új egyházfő szabadtéri beiktatási szentmiséjének helyszínére.

A Szent Péter-bazilikához felvezető lépcsősoron áll az oltár, két oldalán a hivatalos állami és egyházi delegációknak fenntartott helyekkel. A tér többi részét a hívők, a turisták töltik meg. Ferenc pápa először terepjáróval bejárta a teret. A beiktatási szertartás fél tízkor a Szent Péter-bazilikában kezdődött, majd a Szent Péter téren a szentmise következik.

A szentmisén az új egyházfő megkapja a pápai jelképeket: a palliumot (a miseruha felett viselt keskeny stólát, amely a nyakat gallérként veszi körül, a mell és a hát közepéig érő két szárral), és átadják neki a pápai halászgyűrűt.

Csaknem százötven hivatalos küldöttség vesz részt a beiktatási szertartáson, köztük Magyarországé Áder János köztársasági elnök vezetésével. A delegáció tagja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hölvényi György egyházi államtitkár is.

 

 

 

 

 

 

 

A Szent Péter-bazilika előtt tartott szentmisén elhangzott beszédében a pápa Szent József, az egyház védőszentje szolgálatáról beszélt.

Köszönetét fejezte ki, hogy első nyilvános szentmiséjét Szent József, Jézus nevelőapja ünnepén mutathatja be. Emlékeztetett arra, hogy elődje, XVI. Benedek pápa (Joseph Ratzinger) nevenapja is e napon van, és kérte, hogy a hívek vegyék körül őt imádsággal, szeretettel.

Beszédében az evangéliumi szakaszra utalt, amelyet ősi hagyomány szerint görögül, az evangélium eredeti nyelvén olvasott fel egy görög diakónus. Szent József feladata az volt – mondta -, hogy “kustos” (védelmező) legyen, védje, oltalmazza Máriát és Jézust. Ez kiterjed az egész egyházra, őrzi és védelmezi Krisztus misztikus testét, az egyházat, amelynek a Szent Szűz az előképe.

Az új katolikus egyházfő elmondta: Az egész teremtett világ, de különösen a szegények, elesettek őrzése Róma püspökének feladata; a pápának ezt az alázatos, hitben gazdag szolgálatot kell szem előtt tartania.

“Legyünk figyelemmel az egész teremtett világra, a környezetre és minden élőlényre, különösen az elesettekre, szegényekre” – jelentette ki szentbeszédében Ferenc pápa.

A hatalom mindig szolgálat, a pápa szolgálata, hogy megőrizze Isten népét – mondta a katolikus egyházfő. Hozzátette, csak aki szeretettel és gyöngédséggel szolgál, az tud megőrizni. Hangsúlyozta, hogy a gyengédség nem a gyengeség, éppen ellenkezőleg, az erős lélek jele.

A pápa arra kérte a világ gazdasági és politikai vezetőit, hogy ők is legyenek a teremtett világ őrzői.

 

MTI

 



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – Idegenbeli sikerek
Budapest - A címvédő Veszprém, valamint a Szeged is idegenben nyert a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján. tovább »
Dávid a naményi Góliát
Vásárosnamény - A beregi támadó klasszikus mesternyolcassal tette emlékezetessé maga számára az idényt. tovább »
Túl a koponyaműtéten: Dávid jól van!
Kótaj - A három órás beavatkozást követően a huszonegy éves játékos nem érez fájdalmat. tovább »
Szpari – Túl a műtéten, jöhet a rehabilitáció
Nyíregyháza - Szokol Zsolt lőni készült, amikor részlegesen szakadt a szalag, de ez később derült ki. tovább »
Berki Krisztiánnak már csak minimális fájdalmai vannak
Budapest - Szeptemberi vállműtéte után jól halad a felépülése Berki Krisztián olimpiai, világ- és [...] tovább »
Ilyen, amikor a név kötelez
Nyíregyháza - Gönczi János kapitányként debütált, a fiai pedig diadalmaskodtak a küzdősport gálán. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása