Frissítve:

Megszegte a HM a közbeszerzésre vonatkozó előírásokat, bizonyíték hiányában a GVH megszűntette a vizsgálatot

Megszüntette az eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Honvédelmi Minisztérium egyik, 2003-mas közbeszerzési eljárásához kapcsolódó kartellezés ügyében. Az érintett három cégnél fellelhető dokumentumok nem voltak elegendőnek a feltételezett jogsértés bizonyítására, a HM pedig nem tudott érdemi információkat szolgáltatni, mert a közbeszerzési eljárásra vonatkozó előírásokat megszegve megsemmisítette az ehhez kapcsolódó iratanyagot – tájékoztatott közleményben a GVH.

A GVH tavaly június 29-én kartell gyanúja miatt indított eljárást a Synergon Informatikai Nyrt.-vel, a HP Magyarország Kft.-vel és az Atigris Informatika Zrt.-vel szemben. A vizsgálat célja annak tisztázása volt, hogy a vállalkozások a Honvédelmi Minisztérium 2003. évi, 8000 darabos, közbeszerzési eljárás során kiírt MS-projektje kapcsán végeztek-e olyan egyeztetéseket, amelyek alkalmasak a verseny korlátozására. A jogsértés gyanúját a GVH birtokában lévő, az eljárás alá vont vállalkozások közötti kommunikációra utaló iratok támasztották alá.

Az eljárás során a GVH megkereste a minisztériumot, mint a közbeszerzési tender kiíróját annak érdekében, hogy a tárcától információkat és adatokat kapjon. A HM azonban nem tudott érdemi információkat szolgáltatni, mert a közbeszerzési eljárásra vonatkozó előírásokat megszegve megsemmisítette az ehhez kapcsolódó iratanyagot.

A három cégeknél fellelhető dokumentumok – a közbeszerzési kiírás iratanyagának hiányában – nem bizonyultak elegendőnek a feltételezett jogsértés bizonyítására. Mindezek alapján a GVH az eljárást megszüntette.

hiba beküldése



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása