Frissítve:

Megtalálták Artemisz több mint száz éve keresett szentélyét

Megtalálták Artemisz több mint száz éve keresett szentélyét © Fotó: Twitter / ANA-MPA news
Athén – Svájci régészek megtalálták Artemisz görög istennő több mint száz éve keresett szentélyét a görögországi Évia szigetén fekvő Amarüntosz falu közelében – közölte pénteken a görög kulturális minisztérium.

hiba beküldése

Az Artemisz-szentély (Artemiszion) létezése az ókori görög dokumentumokból, köztük Sztrabón görög földrajzi író műveiből ismert volt, de maradványainak helyét egész ez év nyaráig nem tudták biztosan azonosítani. A templom maradványai mintegy 10 kilométerre fekszenek attól a helytől, ahol korábban feltételezték.

Az elmúlt tíz évben svájci régészek Karl Rebernek, a Lausanne-i Egyetem professzorának vezetésével próbálták meghatározni a templom helyét.

A feltárások során találtak egy vastag falat, amely a templom melletti oszlopcsarnok része volt, és az épület egy nagyobb részét is sikerült feltárni. Görög hírportálok szerint az idei ásatásokon bukkantak a régészek olyan bizonyítékra, amely véglegesen megerősítette, hogy az Artemiszion maradványait találták meg Évia szigetén.

Az épületeket a Kr. e. 6. és 2. század közötti időszakban emelték. Találtak egy szökőkutat, Artemisz-feliratokat, Artemisznek és ikertestvérének, Apollónnak és anyjuknak, Létónak szóló felajánlásokat.

Ez az Artemisz-szentély volt az istennő fő kultuszhelye az Athénhoz közeli térségben.

Az ókori Hellászban Artemiszt, a Hold és a vadászat szűz istennőjét, a nők és gyermekek védelmezőjét sokfelé tisztelték, nagy ünnepségeket rendeztek számára. Amikor a leányok elérték a pubertás kort, akkor Artemisznek ajánlották őket, mint szüzeket. Amikor férjhez mentek, egy áldozati máglyán fel kellett áldozniuk addigi szűz gyermekéletük holmijait, így a babákat, játékokat és hajfürtjüket.

– MTI –


Fotó: AP
Luxor - Egyiptomi régészek egy fáraókori aranyműves sírjára bukkantak Luxor közelében, amely nemcsak a több mint 3500 éve élt férfi, hanem felesége és két gyermeke múmiáit is rejtette - jelentette be az egyiptomi műemlékvédelmi tárca. Az Újbirodalom (K.e 16-11. század) korabeli síremléket a Kairó...



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A Vatikán és a pápa elleni terrorista fenyegetés terjed interneten
Róma - A keresztények és a Vatikán elleni fenyegetést, a pápa meggyilkolásának tervét is tartalmazza az az új [...] tovább »
Szerzetesek és diákok kedvence
Nyíregyháza - Megbüntették azt az egyetemistát, aki sört hagyott a korsójában… tovább »
Meghalt Malcolm Young, az AC/DC egyik alapítója
London - A zenész hosszú küzdelmet folytatott az időskori demenciával, 64 évesen hunyt el. tovább »
Vizes vb – Nemzetközi díjas a magyarországi világbajnokság nyitóelőadása
Budapest, Porto - Két kategóriában is díjazták a nyári magyarországi vizes világbajnokság nyitóelőadását a [...] tovább »
A kárpátaljai magyar férfiak 73 évvel ezelőtti elhurcolására emlékeztek Szolyván
Szolyva - Gyászünnepséggel, emléktáblák avatásával és koszorúzással emlékeztek meg Kárpátalja magyar [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. november 18.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK Jegesmedvék: Újabb bravúros győzelem a Kontinentális Kupában
Ritten - A Kontinentális Kupa E csoportkörének harmadik mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék a francia élvonalbeli [...] tovább »
„Gratulálok mindenkinek, aki hozzátett ehhez az őszi elsőséghez!”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulóját szombaton rendezték meg. tovább »
Csúfos cívisvárosi vereség
Debrecen - Saját otthonában kapott ki a DVSE az eddig nyeretlen Kaposvár csapatától. tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 16. forduló – 2017/2018.
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 16. forduló – 2017/2018.
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A listavezető Videoton és a második Ferencváros tíz pontra [...] tovább »
„A csapatomat nem érheti szemrehányás”
Debrecen – A DVSC vs. Videoton (2-5) NB I-es mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Marko Nikolics [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása