Frissítve:

Mesés lett a gyermekrendelő

Mesés lett a gyermekrendelő
Mesefigurák díszítik a megújult gyermekorvosi rendelőrészt a Kispesti Egészségügyi Intézetben.

Gajda Péter polgármester és az új alpolgármester, Tóthné Szabó Éva is megtekintette a felújított gyermekorvosi részt, ahol három rendelőben fogadják a kicsiket és a fiatalokat. A vendégeket dr. Vargha Péter főigazgató-főorvos vezette körbe. A polgármester elmondta, az önkormányzat hárommillió forintot tudott fordítani a beruházásra. – Nagyon fontos, hogy a gyerekek és a szülők kulturált és barátságos környezetben várakozhassanak, és a vizsgálatokat is ugyanilyen miliőben végezhessék el az orvosok és asszisztensek – hangsúlyozta Gajda Péter. Nem csupán barátságosabbá és tágasabbá vált a rendelő, mostantól elektromosan nyílnak a szellőzőablakok is a várórészben. A világosra festett falak, valamint a frissen mázolt nyílászárók ugyancsak abban segítenek, hogy a gyerekek kevésbé tartsanak az orvosi vizsgálattól.

hiba beküldése



További hírek a Délkelet-Pest kategóriából
Folyamatosan bővül az akadálymentes útvonaltervező
Tízezernél is több magyarországi hely került fel a Route4u akadálymentes útvonaltervező adatbázisába az [...] tovább »
Bővülhet a villamos és trolibusz flotta
További huszonhat új, alacsonypadlós CAF Urbos 3 villamos, valamint hatvan új, alacsonypadlós Škoda-Solaris [...] tovább »
Januártól új igazolványt használnak a taxisok
December 31-ig minden taxisnak ki kell cserélnie régi személyszállító vezetői igazolványát új, arcképes [...] tovább »
Irány a végtelen játékhétvége!
November 17-19. között nyitja meg kapuit a KidExpo, az ősz legnagyobb családi eseménye. Száznál több [...] tovább »
Avargyűjtés és -szállítás a közterületekről
A kispesti önkormányzat idén is segíti a helyben élőket az őszi avar gyűjtésében és elszállításában. [...] tovább »
Október 31-ig érvényesek a diákigazolványok
A közoktatásban a 2016/2017. tanévre, valamint a felsőoktatásban a 2016/2017. II. félévre kiadott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyíregyháza Spartacus – Vasárnap a focisták lépnek színpadra
Nyíregyháza - A Szpari játékosai és vezetői remek előadást láthattak a színházban, a Szolnok ellen nekik kell [...] tovább »
Rangadók előtt a DEAC-osok
Debrecen - A Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának floorballosai és a férfi kézilabdázói is rangadót játszanak [...] tovább »
Hangáék magabiztos győzelme
Budapest, Barcelona - Hanga Ádám csapata, a Barcelona 89-67-re győzött a vendég Makkabi Tel-Aviv ellen a [...] tovább »
Kék Cápák – Ha lesz védekezés, nem kell majd imádkozni
Nyíregyháza - Ezúttal Vásárhelyre viszi a bőrét az NB I B csoportos bajnokságban idegenben még nyeretlen [...] tovább »
Kassai Viktor beperelte Lipták Zoltánt, a DVTK az MLSZ-hez fordul
Miskolc - A DVTK haladéktalanul az MLSZ-hez fordul azzal a kéréssel, hogy a DVTK csapatkapitányával, Lipták [...] tovább »
Nyíregyházi Kosársuli – A tabella alapján ez rangadó
Nyíregyháza - A korábbi két bajnokságban egymás ellen elődöntőző Nyíregyházi Kosársuli és a TFSE [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása