Frissítve:

Mezőgazdasági összeírás

Mezőgazdasági összeírás
A mezőgazdaság szerkezetében történt változásokat méri fel a KSH.

hiba beküldése

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2013. június 1-jei eszmei időponttal június 1. és 30. között – az Európai Parlament és a Tanács 1166/2008/EK, 1165/2008/EK, 138/2004/EK és 543/2009/EK rendeleteinek megfelelően – mezőgazdasági Gazdaságszerkezeti Összeírást (GSZÖ 2013) hajt végre. Az összeírás célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, az EU és a gazdálkodók részére.

Az összeírás során a mezőgazdasági tevékenységhez használt földterületről és vetésterületről, állat-, épület- és gépállományról, továbbá a munkaerővel kapcsolatos adatokról, illetve néhány kiegészítő információról kell adatot szolgáltatnia.
Összeíróink az ország 1600 településének kijelölt mintakörzeteiben gyűjtik az adatokat, amelyeket a Statisztikai és az Információs önrendelkezési jogról és az információ szabadságról szóló törvény alapján bizalmasan kezelünk, azokat kizárólag statisztikai célokra használjuk fel.
Az elektronikus adatszolgáltatással vagy az össze-írással kapcsolatos kérdésekre a KSH munkatársai készséggel válaszolnak a következő e-mail címen vagy ingyenesen hívható zöld számon:

gszo2013@ksh.hu

Tel: 06 80 200 224

——————————

A Rábaközben az alábbi településeket érinti az adatfelmérés:

Acsalag
Árpás
Bágyogszovát
Barbacs
Bezenye
Cirák
Csapod
Csorna
Fertőd
Fertőhomok
Fertőszentmiklós
Fertőszéplak
Hegykő
Himod
Hövej
Iván
Kapuvár
Kóny
Mihályi
Osli
Rábacsécsény
Rábakecöl
Rábapatona
Rábapordány
Rábaszentmihály
Rábaszentmiklós
Sobor
Sopronnémeti
Szany
Szil
Szilsárkány
Veszkény


ha tetszett.

Címkék: ,


További hírek a Csorna kategóriából
Friss helyi hírek és információk
Friss helyi hírekért, információkért, programajánlókért, képgalériákért látogasson el tovább »
Friss helyi hírek és információk
Friss helyi hírekért, információkért, programajánlókért, képgalériákért látogasson el ... tovább »
Önkormányzati választások 2014
Az önkormányzati választási kampány politikai hirdetési árlistáját itt találja. tovább »
Idén is az élmezőnyben a Szuperinfó hajója
Az idén sem kímélte a balatoni vihar a Kékszalag versenyzőit, de a Szuperinfó hajója jól állta a próbát! tovább »
Karácsony nyáron?
Július 15-től nagy mínuszok és ajándékok várhatók: nyári karácsony a Szuperinfónál! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Aluinvent-DVTK: Búcsú a hazai közönségtől, győzelemmel
Miskolc - Csütörtökön, Pécsett dől el, hogy ötödik, vagy hatodik lesz-e az Aluinvent-DVTK. tovább »
„A hazai pálya előnyét a vendégcsapat kapta meg”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában öt mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
„Azt hittem, a múlt heti teljesítményünket nem tudjuk alulmúlni…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 24. fordulójában vasárnap négy mérkőzést [...] tovább »
„Sokadik pontunkat szórtuk el, mint bolond pék a lisztet”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Északi csoportjának 24. fordulójában egy mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »
Férfi röplabda BL – Sorozatban harmadszor győzött a Kazany
Róma/Budapest - Sorozatban harmadszor nyerte meg a férfi röplabda Bajnokok Ligáját az orosz Dinamo Kazany, amely a [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Urbányi: 99 százalék, hogy távozom
Budapest - A Gyirmót vezetőedzője vasárnap este a szezon végi távozásáról beszélt a labdarúgó OTP Bank [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása