2017.10.11 15:27; Frissítve: 2017.10.11 15:28


Fazekas: felértékelődnek a magyar borok három európai ország szőlőtermés-kiesése miatt

Fazekas: felértékelődnek a magyar borok három európai ország szőlőtermés-kiesése miatt
Budapest – Magyarországhoz hasonlóan Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban is éreztette hatását a szélsőséges időjárás, az utóbbi három országban ennek következtében 10-20 százalékkal kevesebb szőlő terem, ez felértékeli a magyar borokat és reménykeltő az exportra nézve – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.
hiba beküldése

A miniszter hozzátette: a magyar szőlőtermelés az elmúlt néhány évben a divatos, minőségi, keresett fajták irányába mozdult el, a tárca vezető nagy eredménynek tekinti, hogy egyebek mellett a cserszegi fűszeres és az irsai olivér is teret hódított, ennek is köszönhető, hogy az importot sikerült visszaszorítani.

Közölte: Magyarország évente 750 ezer hektoliter bort exportál, miközben az elmúlt években gyakran 300-400 ezer hektoliter döntően olasz bort hoztak be a kereskedők. Az elmúlt két évben az olaszbor-import megfeleződött, ebben nagy szerepe van annak, hogy a kedvező áru, de jó minőségi borok piacán a magyar termelők helyt tudnak állni – hangsúlyozta a miniszter.

Kiemelte: a magyar borok felvevőpiaca elsősorban Németország, Szlovákia, Románia, Csehország és Ausztria, az Európai Unión kívül Kínába 40 ezer hektoliter bort exportál az ország, valamint Japán is komoly mennyiséget vásárol.

Fazekas Sándor az öt éve indult Borkiválóság Programról elmondta, hogy ez a program fémjelzi a magyar borok minőségi javulását.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a miniszter beszámolt még a jövedéki szabályok változásáról is, amelynek értelmében az a termelő, aki 1000 hektoliternél kevesebb bort állít elő, az kisüzemi bortermelői státuszt kérhet. Ezzel az adminisztrációs könnyítéssel, ami adófizetői szempontból is kedvezőbb helyzetet teremt a borászoknak mintegy a fele élt – tette hozzá.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
20 varázslatos esküvői fotó, amitől garantáltan tátva marad a szád
A Fearless Awards kiválasztotta a legjobb esküvői fotókat a 2017-es évből, mi pedig ezekből szemezgettünk. Ezek [...] tovább »
Elsőregényes amerikai szerző kapta a Man Booker-díjat
London - A végleges listára felkerült három elsőregényes szerző egyike, az amerikai George Saunders vehette át [...] tovább »
Már tüntetés alatt is lopnak Ukrajnában
Kijev - Ismeretlenek kirabolták az ukrán nemzeti gárdát a kijevi parlament tőszomszédságában – jelentette be [...] tovább »
Politikusok és mecsetek elleni tervezett merényletet egy francia szélsőjobboldali csoport, tíz ember őrizetben
Párizs - Őrizetbe vettek kedden Franciaország délkeleti részén, valamint Párizs környékén tíz embert, akiket [...] tovább »
Áprilisban érkezik Katalin hercegnő és Vilmos herceg harmadik gyermeke
London - Áprilisra várja harmadik gyermekét Katalin cambridge-i hercegnő, Vilmos herceg felesége. tovább »
Bányaomlás történt Délkelet-Törökországban, halottak
Ankara - Omlás következett be kedden egy magántulajdonban lévő szénbányában a főként kurdok lakta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Herczeg András rekordot dönt
Debrecen - A DVSC NB I-es edzői örökrangsora szerint a Haladás elleni, szombati mérkőzésen Herczeg András 163. [...] tovább »
A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítását kérték a Román Labdarúgó Szövetségtől
Kolozsvár - A lelátókon megnyilvánuló magyarellenesség visszaszorítására javasoltak megoldásokat az erdélyi [...] tovább »
Szépen javul Berki Krisztián műtött válla
Budapest - Az elvárt mértékben javul a tornász Berki Krisztián válla, amelyet szeptember 25-én operáltak meg. tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Bajnokok Ligája: a Roma ellen korrigálna a Chelsea
A Bajnokok Ligájában is bemutatkozik a Bayern régi-új mestere. tovább »
DVTK vs. PEAC – A felkészülésin nagyon győztek – most?
Miskolc - Szerdán 18.30-tól Aluinvent-DVTK – PEAC-Pécs Európa Kupa-­összecsapás a sportcsarnokban. tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása