2017.10.9 12:24; Frissítve: 2017.10.9 12:25


Szakértő: szabályozni kell, mennyit tölthet a gyerek számítógép előtt

Szakértő: szabályozni kell, mennyit tölthet a gyerek számítógép előtt - illusztráció Szakértő: szabályozni kell, mennyit tölthet a gyerek számítógép előtt - illusztráció
Budapest – A határok kijelölése és a következetesség a legfontosabb, ha a gyerekek számítógépes játékokat játszanak – hangsúlyozta Földi Rita klinikai szakpszichológus hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Földi Rita azt mondta, fontos, hogy a gyerekek lépést tartsanak a technikai fejlődéssel, de figyelembe kell venni az élettani sajátosságokat.

A számítógépes játékoknak vannak pozitív és negatív hatásaik is, fejlesztik például a képi feldolgozás és a figyelemmegosztás képességét, ugyanakkor gyengítik a szövegértést – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy egyre több a magatartászavaros gyerek, számuk már nem magyarázható kizárólag biológiailag. Viselkedésükben szerepet játszhatnak környezeti hatások, így a számítógépes játékok is, amelyek “felpörgetik” a központi idegrendszert.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kanyaró – Újabb halálos áldozata van a járványnak Romániában
Bukarest - A héten 35-re emelkedett a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma Romániában, ahol újabb 44 [...] tovább »
Fotók: Kínos gyerekkori képek, amik annyira viccesek, hogy nem maradhatnak titokban
Minden párnál eljön a pillanat, mikor előkerülnek a gyerekkori fotók. De a sok "jaj, de édes" kép mellett [...] tovább »
Videó: Ezt a rejtélyt oldd meg! Hogy nem vesz észre valaki egy teherautót?
Minden balesetet meg lehet magyarázni, de az alábbi szituációban nincs könnyű dolgunk. Azt ugyanis nehéz [...] tovább »
Videó: Sosem találod ki, mit sétáltattak az oroszok az autópályán…
Lassan már tényleg semmin nem lepődünk meg, ha Oroszországról és az autós társadalomról van szó. Amit azonban [...] tovább »
Fotók: 15 fa, ami elsőre egészen másnak tűnik
A természet is képes megviccelni az embert, ugyanis ezek a fák egészen hihetetlen formákat öltöttek, amivel [...] tovább »
Kodály-emlékkoncert az UNESCO párizsi központjában
Párizs - Magyar zenei esttel tisztelegtek Kodály Zoltán előtt halálának ötvenedik évfordulója alkalmából [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Távozott az Újpest FC ügyvezetői posztjáról Gyarmati Eszter
Budapest - Távozott az Újpest FC labdarúgóklub ügyvezetői posztjáról Gyarmati Eszter. tovább »
Baji Balázst az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába választották
Budapest - A futó Baji Balázst az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) sportolói bizottságába választották. tovább »
Európai kézilabdakupák – Létszámcsökkentést terveznek a férfi BL-ben
Budapest - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) létszámcsökkentést tervez 2020-tól a férfi Bajnokok Ligájában. tovább »
Férfi vízilabda Eurokupa – Orosz ellenfelek a magyar csapatoknak
Budapest/Miskolc - A címvédő Ferencváros a Szintez Kazany, a Miskolc pedig a szintén orosz Szpartak Volgográd [...] tovább »
Szabó Tamás: “A DVTK hazánk egyik meghatározó sportegyesülete lesz”
Miskolc - Szabó Tamás távozásáig közel négy éven keresztül 2014 januárjától irányította DVTK labdarúgó [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nagy csatában nyert a Cegléd
Budapest - A Cegléd nagy csatában győzte le a vendég Gyöngyös csapatát a férfi kézilabda NB I pénteki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása