Frissítve:

Mit tudunk a kerületről?

Mit tudunk a kerületről?
A XVIII. kerületi lakosok kiemelten magas arányban érdeklődnek a közügyek iránt, derül ki a Kutatópont felméréséből.

A helyi lakosok – budapesti kerülethez mérten is – nagy tudásvágyát mutatja, hogy 79 százalékuk érdeklődik a közügyek iránt – derül ki abból a tanulmányból, amelyet a Kutatópont piackutató cég készített. A tanulmány szondázta azt is, hogy mely kérdéskörök élvezik a lakosság nagyobb támogatását. A kutatási eredmények szerint az önkormányzati járőrök munkája dicséretes, a helyiek kétharmada érzékelte utcai jelenlétüket.

A megkérdezettek 41 százaléka került kapcsolatba az utóbbi fél évben az önkormányzattal valamilyen hivatalos ügyben. Körükben leginkább az okmányirodai ügyek voltak „népszerűek” (57 százalék). A tapasztalatok a helyi bürokrácia sikerét mutatják: a válaszadók (akik jártak az utóbbi 6 hónapban az önkormányzatnál) átlagosan 7,7-es értékkel ruházták fel a tízes skálán osztályozható ügyintézést.

Ami a kulturális életet illeti, a helyiek elsöprő többséggel a Bókay-kertet és a Sportkastélyt választották a legnagyobb büszkeségre okot adó két intézmény közé (49 és 46 százalék).

hiba beküldése



További hírek a Tizennyolcadik kerület kategóriából
Bővül a térfigyelő rendszer
A polgármesteri programban megfogalmazottaknak megfelelően zajlik a Kispesti Térfigyelő Rendszer bővítése. tovább »
Tilos a teher a Nagykőrösin!
Napi két rövid időszakaszt leszámítva nem közlekedhet 3,5 tonnánál nehezebb gépjármű a Nagykőrösi [...] tovább »
Útjára indult a D2-es hajójárat
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére, a BKV Zrt. üzemeltetésében indult útjára az a [...] tovább »
Idén is fedett lesz a jégpálya
Évek óta tartalmas szórakozást nyújt a téli sportok kedvelőinek a XVIII. kerületi alkalmi jégfelület, [...] tovább »
Megújult a Bóbita Óvoda kisközépsős udvara
Október 14-én Riz Levente, Rákosmente polgármestere és Dunai Mónika országgyűlési képviselő [...] tovább »
Modern ovi lett a régi Vadvirágból
Tágas tornaszobában mozoghatnak ezentúl a pestszentlőrinci Kerekerdő Óvoda Vadvirág tagóvodájába járó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fatum-Nyíregyháza – Feladó nélkül is feladták a leckét a Csabának
Nyíregyháza - A Békéscsaba női röplabdacsapata lenyűgöző sorozata közel két éve tart a honi porondon. tovább »
Ifjúsági Liga – Döntetlent játszott és kiesett a Honvéd-MFA
Budapest - A Budapest Honvéd-MFA U19-es labdarúgócsapata házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott az orosz FK [...] tovább »
Megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség egyes sportágakban
Oldenburg - Német kutatók megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség és a ballábasság az asztalitenisz, a [...] tovább »
Möbelringen Kupa – Norvégiában tartja a vb főpróbát a magyar női kézilabda-válogatott
Budapest - Csütörtöktől vasárnapig a norvégiai Möbelringen Kupán tartja a jövő pénteken kezdődő [...] tovább »
Európai Bizottság: az EU-t élénk gazdasági tevékenység, magas foglalkoztatási mutatók jellemzik
Brüsszel - A gazdasági, költségvetési és szociálpolitikai irányítás 2018-as európai szemeszterének kezdetén [...] tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Két alapemberük nélkül a lengyelek
Budapest - Két alapembere nélkül áll ki a magyarok ellen a lengyel férfi kosárlabda-válogatott a világbajnoki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása