MNB: Hiányosan, megtévesztően tájékoztatta ügyfeleit az eBrókerház

  22 dec 2017

Budapest – Összesen 42 millió forint bírságot szabott ki az eBrókerházra, többek közt a tevékenységét nem maradéktalanul az ügyfélérdekekkel összhangban végző végrehajtási partner alkalmazása, a hiányos és megtévesztő befektetői tájékoztatás, valamint az összeférhetetlenségi és a pénzmosás kiszűrésére hivatott szabályok megsértése miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A felügyelő hatóság kötelezte a befektetési szolgáltatót a hiányosságok kijavítására rövid határidőn belül.
A pénteken kiadott közlemény szerint a vizsgálat megállapította, hogy az ügyfelek megbízásainak teljesítésére alkalmazott végrehajtási partner érdekei nem voltak teljes mértékben összhangban a befektetők érdekeivel. Nem voltak olyan összeférhetelenségi szabályok, intézkedések, amelyek kezelték volna ezt a befektetők számára hátrányos érdekkonfliktust.
Az eBrokerház megsértette emellett a kiszervezésre vonatkozó szabályokat is, illetve nem mérte megfelelően az üzleti partnerével szemben keletkező partnerkockázatot.
Az MNB megállapítása szerint az eBrókerház nem adott megfelelő tájékoztatást a meglévő és leendő ügyfeleinek bizonyos tőkepiaci műveletek költségszámításának módjáról, alapjáról. A befektetőknél alkalmazott előzetes tájékozódási kérdőívek nem tértek ki a kínált ügyletek lényegi jellemzőire és nem mérték fel az ezek kockázataival kapcsolatos ügyfélismereteket.
Az eBrókerház félreértelmezhető tájékoztatást adott – reklámjaiban is – a kínált pénzügyi eszközök típusáról. A felek közti beszélgetések során a szolgáltató nem adott az ügyfeleknek kiegyensúlyozott tájékoztatást, a kínált szolgáltatások előnyös tulajdonságai mellett nem, vagy csak hiányosan számolt be azok hátrányos jellemzőiről, kockázatairól és költségeiről.
Az eBrókerház nem végezte el a pénzmosás megakadályozására hivatott szűréseket, az első vagy újbóli ügyfél-átvilágításokat, ennek ellenére teljesítette e befektetők ügyleti megbízásait is.
Határozatában az MNB 27 millió forint felügyeleti és 15 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az eBrókerházra, és felszólította a feltárt jogsértések rövid határidőn belüli kijavítására.
A bírság mértékénél enyhítő körülmény volt többek közt a befektetési szolgáltató alacsony piaci részesedése, és az, hogy a társaság már a vizsgálat alatt megkezdte a hiányosságok egy részének pótlását. Súlyosító körülménynek számított egyebek közt a több szabályszegés miatti magas kockázat, illetve, hogy azok egy része rendszerszintű hiányosságnak minősült.
– MTI –