Mörk Leonóra: „A figyelmem olyan, mint egy reflektor…”

Mörk Leonóra: „A figyelmem olyan, mint egy reflektor…”
Nemrégiben jelent meg Mörk Leonóra Ködkirálynő című regénye, amely immár a nyolcadik a sorban. Az Elle magazin vezető szerkesztője 2009 óta foglalkozik könyvírással, legújabb művében is sokakat érintő, izgalmas témákat feszeget.

– Mi adta az új könyved alapötletét, mi indított a megírására?

– Két éve, júliusban egy időre beköltöztem egy német evangélikus kolostorba Türingiában, és már akkor éreztem, hogy ide vissza fogok térni egy regényemmel. Így lett ez a kolostor és az azt körülvevő kicsi település a Ködkirálynő helyszíne. Méghozzá két idősíkon is, hiszen a mai történet főszereplője, Kriszta ugyanúgy átmenetileg a kolostorban talál csendre és nyugalomra, ahogyan én tettem, a múltbeli szál hősnője, Charlotte pedig kétszáz évvel korábban az ottani lelkész lányaként lakott a parókián. Ez alkalommal, szemben a korábbi regényeim harmincas hősnőivel, szándékosan választottam olyan női főszereplőt, aki éppen a történet során ünnepli az ötvenedik születésnapját. Az ő élete azt példázza, hogy egy negyven-ötven pluszos nő élete egyáltalán nem ér véget, számtalan újdonság és váratlan fordulat vár rá, és bármikor kaphat újabb esélyt. Már feltéve, hogy végre meri önmagát tenni a saját fontossági listája élére, és nem foglalkozik azzal, mit mondanak mások.

– Általában mi alapján választasz témát, hogyan áll össze benned egy-egy történet?

– Ha jól emlékszem, az irodalmi Nobel-díjas Toni Morrison írónő mondta egyszer, hogy „Ha van egy könyv, amit el szeretnél olvasni, de még nem írták meg, akkor írd meg!” Rám teljesen igaz, ugyanolyan regényeket szeretek írni, mint amilyeneket olvasni: több idősíkon játszódó történeteket, ahol a két szál párhuzamosan halad, és a végén összeér.

A történeteim középpontjában nők állnak, éljenek akár most, akár több száz évvel ezelőtt. Nagyon szeretek azzal játszani, ahogyan a sorsuk egymásra rímel, ahogyan mind a ketten találkoznak a női életnek ugyanazokkal a helyzeteivel és problémáival. Ez beindítja a fantáziámat, szívesen merülök bele egy-egy régmúlt szituációba, és képzelem el, az általam kitalált lány vajon mit és hogyan csinálna.

– Miként születnek meg az egyes karakterek? Hogyan dől az el, hogy a főhős nő vagy férfi lesz-e?

– Néha előfordul, hogy arra ébredek reggel, hogy az agyam éjszaka nyilván vadul dolgozott, mert egyszer csak felbukkan a lelki szemeim előtt egy képzeletbeli alak, aki a következő regényem szereplője lesz. Tudom a foglalkozását, látom őt egy bizonyos helyzetben, hallom beszélni, gyakran már a nevét is tudom. Ez olykor hátborzongató tud lenni, de már hozzászoktam. A történeteim középpontjában azért állnak többnyire nők, mert az ő sorsuk izgat jobban, női történeteket szeretnék elmesélni.

– Mi a számodra ideális körülmény – napszak, helyszín… – az alkotáshoz?

– A csend és a magány, amikor senki nem zavar. Többek között ezért is mentem el a korábban említett német kolostorba, mert írni akartam. A csendnél csak egy jobb dolog létezik, a madárcsicsergés, szerencsére sok-sokórányi ilyen videót találni a YouTube-on, arra a legkellemesebb dolgozni. Ami a napszakot illeti, mindig elhatározom, hogy reggeli után rögtön nekilátok, de aztán jövök-megyek, teszek-veszek, és mire körülnézek, már eljött az ebédidő. Utána viszont tényleg nekiülök, és dolgozom. Este 8-kor viszont kikapcsolom a laptopomat, a mobilomat, mert ha nem alhatok eleget, akkor másnap teljesen használhatatlan vagyok.

– Egy könyv megszületésének melyik fázisa nyújtja neked a legnagyobb élvezetet?

– Az anyaggyűjtés feltétlenül, amikor már kitaláltam a sztori legfontosabb elemeit, és felmérem, mi az a tudás, ami az én fejemből hiányzik ahhoz, hogy minden részlet hiteles legyen. Ilyenkor be szoktam vetni magam az Országos Széchényi Könyvtárba, vagy legalábbis eddig bevettem, most, hogy bezárják és elköltöztetik, fogalmam sincs, hogyan fogok tudni dolgozni. Igyekszem minél több információt összeszedni az adott korról, foglalkozásról, helyszínről, könyveket olvasok, az interneten barangolok. Emellett egy-egy téma szakértőjétől is segítséget szoktam kérni. Aztán persze élvezem magát az írás folyamatát is, amikor párbeszédek hangzanak fel a fejemben, vagy filmszerű jelenetek peregnek a szemem előtt. Szeretem azt érezni, hogy haladok, hogy összeáll a kép.

– Az egyetemen magyar-történelem szakon végeztél, majd számos kiadványnál dolgoztál és dolgozol újságíró, szerkesztő, vezető szerkesztő pozícióban. Mi vonzott az újságíráshoz? Miként bontakozott ki benned a szándék, hogy újságcikkek mellett regényeket is írj?

– Világéletemben szerettem írni, és az első újságcikkemet teljesen ismeretlenül vittem be az ELTE lapjának szerkesztőségébe. A következő számban megjelent, és ezzel el is dőlt a dolog, kiderült, hogy nekem ez tetszik, és láthatólag másoknak is tetszik, amit csinálok. Végzés után azonnal bekerültem a Hírlapkiadó Vállalathoz, és azóta is újságíróként keresem a kenyerem. Az első regényem, Az utolérhetetlen Mr. Yorke is egy újságírói feladatból indult: interjút szerettem volna csinálni egy híres angol színésszel, de a helyzet egyre bonyolódott. Az akkori főnököm, Vass Virág mondta végül: miért nem azt írod meg, hogyan NEM csináltál vele interjút? Mintha felgyújtott volna a fejemben egy lámpát, rájöttem, hogy hát persze, ezt fogom megírni! Így született meg a könyv, amit pont tíz évvel ezelőtt, 2009 őszén adott ki a Jaffa Kiadó, akikhez azóta is szoros kapcsolat fűz, a többi regényemet is ők jelentették meg.

– A regényírás mellett az Elle magazin vezető szerkesztőjeként és műfordítóként is dolgozol. Miként tudod ezt a három, önmagában is jelentős volumenű tevékenységet összehangolni?

– Jó időbeosztással és fegyelemmel. A figyelmem olyan, mint egy reflektor, mindig csak egy valamit, az aktuális tennivalót világítja meg, majd ha szükséges, átirányítom egy másik teendőre. Szerencsére valamennyi feladatomat élvezem, esküszöm, még azt is, amikor egy-egy lapszám megjelenése után ki kell töltenem a lapköltség-táblázatot. Na jó, azt annyira nem, de az sem zavar túlságosan, a többit pedig kimondottan szeretem. Ez a titka, illetve az, hogy az ember ne vállalja túl magát, és úgy ossza be az idejét, hogy mindig legyen tartalék a rendszerben, ha valami váratlan helyzet állna elő.

– Milyen eddig fel nem dolgozott témák foglalkoztatnak jelenleg? A könyved megjelenése után hagysz pihenőidőt magadnak, vagy már formálódik a gondolataidban a következő történet?

– A fejemben mindig jó néhány történet él, csak azt kell kiválasztani, melyikkel akarok legközelebb foglalkozni. Most is itt tartok, már felbukkantak a gondolataimban alakok, helyzetek és jelenetek, sőt, már néhány mondatot is leírtam. Ahogy mondani szokás, a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, ha azt megtettem, már csak végig kell menni rajta.

Budai Klára

Fotó: Bulla Bea



.
SZUPERINFO.HU