Frissdiplomások: övék a jövő

Akt.:
Diplomaosztó a Miskolci Egyetemen
Diplomaosztó a Miskolci Egyetemen - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Ma könnyen találnak munkát a diplomás fiatalok. És a fizetésük sem rossz.

A lapunknak nyilatkozó friss diplomás fiatalok lelkesen és tele tervekkel lépnek át abba a bizonyos, nagybetűs életbe. A Miskolci Egyetem diplomaátadó ünnepségén jártunk csütörtök délelőtt, ahol a fiatalokat kérdeztük a tanulással töltött évekről és a jövőről.

Már dolgozik

Bachner Nóra jogász szakon végzett, és mint fogalmazott, nem bánta meg, hogy ezt a pályát választotta.

– Igaz, sokat kellett tanulni az egyetemi évek alatt, de megérte. Januártól Budapesten dolgozom, és így, hogy már belekóstoltam a munka világába, mondhatom, hogy nagyon tetszik. Ez egy ügyvédi iroda, és azért választottam, mert ügyvéd szeretnék lenni – mondja lelkesen Nóra, hozzátéve – itt szeretnék majd szakvizsgázni is.

Elárulja, annak idején mindenképpen a Miskolci Egyetemen akart tanulni, és mivel humán érdeklődésű, a jogász képzés tetszett meg neki a legjobban.

– Jogászokra szükség van, keresik őket a munkaerőpiacon, és jó lehetőségeket kínálnak nekik. Országosan azonban sok a diplomás fiatal. Úgy vélem, át kellene gondolni, hogy melyik szakra hány diákot vesznek föl – vélekedik Nóra.

Megemlítjük neki, sokszor mondják, hogy a hölgyek számára nem a legjobb választás a jogászpálya, mert a hosszú tanulási időszak után kitolódik a családalapítás.

– Ez igaz – mondja a fiatal hölgy –, és az is, hogy a napi munkaidő is elég hosszú. Reggel fél 9-től este fél 6-ig dolgozom az ügyvédi irodában, sokszor túlórázni is kell. De úgy gondolom, hogy megéri. Akit ez érdekli, az szerintem örömmel dolgozik. Persze azért a családalapítást sem fogom elhalasztani, szerencsére az iroda családcentrikus – teszi hozzá mosolyogva.

Nemcsak fiúknak

Jászkai Petra a Műszaki Anyagtudományi Karon szerzett diplomát, járműipari öntész szakon, mégpedig duális képzésen. Ez azért különleges, mert tanulmányi ideje felét valódi munkahelyén töltötte, a másik felét pedig az egyetemen.

Petra elöljáróban megjegyzi: bár sokan azt hiszik, hogy ez a szak fiúknak való, de ez nem így van.

– Sok lány jár a karra, és ők ugyanúgy megállják a helyüket, mint a fiúk. Igaz, amikor idejöttem, még nem tudtam, hogy mire vállalkozom, és szerintem ezzel sokan így voltak. A duális képzésen viszont rögtön az első héten helyt kellett állnunk a munkahelyen is. És igazából ott ismerkedtünk meg ezzel a pályával. Kiderült, hogy az öntészet nagyon érdekes szakma. Szeptembertől már főállásban dolgozom a Sicta Kft.-nél Felsőzsolcán. A duális képzés sem jelentett problémát. Mindig szívesen mentem dolgozni, és az elméleti tudást is könnyebb volt úgy elsajátítani, hogy én már a gyakorlatban tudtam, miről van szó – sorolja Petra.

Kérdezzük tőle, milyen fizetésre számíthatnak a pályakezdő mérnökök megyénkben. Mint mondta, olyan 350–450 ezer forint bruttó közötti ajánlatot kapnak, amivel elégedettek lehetnek. Megtudjuk azt is, hogy Petra labormérnökként kezdte a munkát, most pedig vevői minőségbiztosítási mérnökként dolgozik, tehát az előrelépés is biztosított. A mesterképzést pedig levelezőn folytatja az egyetemen.

Állást keres

Bátyja nyomdokait követte Holhós Péter, amikor a Műszaki Földtudományi Karon az olaj- és gázmérnök szakot választotta. De nemcsak ezért, hanem azért is, mert érdekesnek találta ezt szakmát. Péter még nem dolgozott, most szerezte meg a mesterdiplomáját, és jó pár helyre beadta a jelentkezését. Várja, hogy visszahívják.

– Szerintem nem lesz nehéz ezzel a végzettséggel munkahelyet találni, ha az ember megfelelő fórumon keresgél. Egyelőre Magyarországon vállalok munkát, és ha megszereztem a megfelelő gyakorlati tudást is, akkor megpróbálom a külföldöt. Azt még nem tudom, hogy itthon mennyi fizetésre számíthatok, de 400–450 ezer bruttó körül azért szeretnék kapni – árulja el Péter. Megjegyzi: az olaj- és gázmérnökök sok helyre eljuthatnak a világon, számára ez is vonzó volt pályaválasztáskor.

– Amikor az egyetemre jelentkeztem, a munkahelyek mérnököket kerestek, most pedig azt hallani, hogy nagyon sok szakmunkás hiányzik. Én azonban mindenképpen szerettem volna diplomát szerezni, ez elvárás volt magamtól – fogalmaz.

Hegyi Erika


A jövő mérnökei...
Miskolc - Közel ötszáz hallgató vehette át csütörtökön és veszi át pénteken a diplomáját a Miskolci Egyetemen. Csütörtökön három kar diplomaátadó ünnepségén jártunk, melyen részt vett dr. Horváth Zita helyettes államtitkár is. Ünnepi szenátusi ülés keretében vehették át diplomájukat a Miskolci...

Diplomaosztó ünnepség a Miskolci Egyetemen 2018-ban
Miskolc - Csütörtökön és pénteken tartották a Miskolci Egyetem diplomaosztó ünnepségeit. Az utóbbi években már megszokott módon a 2019. február 7-én (csütörtökön) 10.30 és 14.00 órai, valamint a 8-án (pénteken) 10.30 órai kezdettel tartandó diplomaátadó ünnepi szenátusülések élőben is megtekinthetőe...

Miskolc - A magyar jogászhallgatók fele Budapesten tanul. Ösztöndíjakkal igyekeznek tompítani a fővárosi túlsúlyt. Az Eperjesi Evangélikus Jogakadémia Miskolcra költözésének 100. évfordulója alkalmából rendeztek pénteken centenáriumi konferenciát a Miskolci Egyetemen. A jogászképzés múltját, jele...



Mosonmagyaróvár.
SZUPERINFO.HU