Frissítve:

Nagy durranás…

Nagy durranás…
Az évszakhoz méltó módon tarthatták meg Gyenesdiáson az immár másfél évtizedes múltra visszatekintő Rügyfakadás-tavaszünnep néven hagyománnyá vált rendezvényt.

hiba beküldése


Most, a kitartóan kedvező időjárás jelentette az igazi nagy durranást! Persze, a tüzérségi ágyú azért most is akkorát szólt, hogy arra még esőben is kiszaladtak volna az emberek az utcára. A III. Szegedi Honvéd Zászlóalj gyalogosai készültek arra, hogy idén is megvívják a „Nagymezei Csatát”, emléket állítva a hajdani harcászatoknak. E történelemidézés szereplője volt a Gyenesdiási Huszárbandérium is, lovasaikat a Balaton-parton várták be a közös akcióra a tüzérek. Miután elsütötték az ágyút, a hangot a Boombatucada ütőegyüttes vette át, s velük az élen megindult a falun át a Nagymezőre tartó menet. Huszárok és honvédek csatajelenet-bemutatói után számos természeti program váltotta fel a katonásdit: békés perceket jelentő lósimogatás, gyermeklovaglás, növénytani séta kínált kellemes tavaszi időtöltést.
A vasárnapi program nagy attrakciója idén is a főzőverseny volt. Miközben szabadtűzön csapatok mérkőztek a mind jobb ízek varázslásában, folytatódott az előző napi fegyverparádé, bemutatót tartottak íjászok, cserkészek, tűzoltók, kulturális csoportok műsora kínált szórakozást. Vetélkedőt rendeztek a Föld napja jegyében, s izgalmas versengés során ezúttal is megválasztották a Nagymező kődobó bajnokát, valamint sodrófahajító bajnoknőjét. A rendező helyi Forrásvíz Természetbarát Egyesület, mint minden évben, idén is előre meghatározott célra fordítja a két napos program bevételét, ezúttal az erdei tornapálya felújítását tűzték ki célul. H.Á.



További hírek a Keszthely kategóriából
November könyve
A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum történelmi könyvtárának bemutató sorozatának novemberi darabja a város [...] tovább »
Újabb koronák a hévízi szálláshelyekre
Hévíz önkormányzata a magánszállás kiadók körében 2016-ban vezetett be minőségfejlesztési célú [...] tovább »
Életfa napok, skorpió jegyben
Az évkörök rendszere keretet ad a keszthelyi Életfa Általános Iskola pedagógiai programjának. tovább »
Hangulatos könyvpremier
Keszthelyi szerző újonnan napvilágot látott kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők a Fejér György Városi [...] tovább »
Szent Erzsébet napi adakozó Keszthelyen
A szegényeket és a hajléktalanokat segítő keszthelyi Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány a Bakacs utca 10. [...] tovább »
A muzsika láthatóvá tett hangjai
A művészeti ágak nem egymástól függetlenül léteznek, csak a mondandó kifejező eszközei különbözőek. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Csaba aranya, Tímea két bronza
Kisvárda, Nyíregyháza - Az Ezüstcsikó karatékáinak sikerei, Stilman Anna is győzött a Világkupán. tovább »
KBSC: A lélekteni határt nem sikerült átlépni
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 18. fordulójában az Aqvitál FC Csákvár otthonában lépett pályára a [...] tovább »
Győzelemmel búcsúzott a DVSC Európától
Debrecen - Nagyot küzdöttek a lokisták, de nem voltak kiemelkedő teljesítmények, így véget ért a kupakaland. tovább »
Férfi EHF Kupa – Komoly hátrányba került a Budakalász
Budapest/Granollers - Története első nemzetközi kupapárharcának első felvonásán nyolc góllal kikapott a [...] tovább »
Vívó-vk – Egyéni érmek után hetedik a férfi párbajtőrcsapat
Budapest/Legnano/Sint-Niklaas - A férfi párbajtőr-válogatott a hetedik helyen végzett vasárnap az olaszországi [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Szétlövéses csíkszerdai siker az erdélyi mérkőzésen
Budapest/Csíkszereda - A Csíkszereda hazai közönség előtt szétlövéssel múlta felül a Corona Brasov [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása