Frissítve:

Nagymértékű beruházás Iregszemcsén

1,2 milliárdos beruházás indul hamarosan Iregszemcsén, amelynek keretében kiépítik a település szennyvízhálózatát valamint egy szennyvíztisztító telepet is, jelentette be Süvegjártó Csaba, a település polgármestere.

A beruházáshoz az Európai Unió 84,5 százalékos támogatást nyújt.

Május elején kezdődnek a csatornázási munkálatok Iregszemcsén, miután lezárultak a tervezési feladatok és minden szükséges engedély rendelkezésre áll. A munkálatok ideje alatt összesen huszonhét kilométer vezetéket fektetnek majd le, a csatornahálózathoz pedig ezer ingatlan csatlakozhat. A szennyvízhálózat mellett egy szennyvíztisztító telepet is felépítenek, amelynek naponta kétszázharminc köbméter lesz a kapacitása.

A település még 2011-ben írt alá támogatói szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel. Ennek értelmében Iregszemcse Község Önkormányzata a csatornázási beruházáshoz több mint egymilliárd forintos támogatást kapott az Európai Unió Kohéziós Alapjából, amely az összes költség 84,5 százalékát fedi le.

hiba beküldése



További hírek a Siófok kategóriából
Fekvenyomó bajnokok Siófokon
15 klub 74 versenyzője 14 súlycsoportban mérettette meg magát az országban első alkalommal Siófokon [...] tovább »
Készüljön a bringaszezonra a Petró Kerékpárszervizzel!
A Balaton déli partján, Zamárdi szívében megtalálható Petró Kerékpárszerviz és Bolt az új, használt és [...] tovább »
3 éves lett a BioTech USA Siófok!
A BioTech USA 3 évvel ezelőtt nyitotta meg új üzletét Siófokon, a Tesco üzletsorán, ahol most márciusban [...] tovább »
Széchenyi Kupa
Március első hétvégéjén, a Széchenyi Kupán méretették meg magukat a Siófoki Sportgimnasztika Egyesület [...] tovább »
Esküvő kiállítás
Idén ötödik alkalommal rendezték meg a siófoki Balaton Hotelben a Mondj igent esküvő kiállítást. tovább »
Ilyen a jazz!
A Filharmónia Magyarország a 2016/2017-es évadban az ország közel 250 településén hirdet ifjúsági [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Sportolsz rendszeresen?
Nyíregyháza - Jánvári Tamás gyerekkora óta érdeklődik a labdajátékok iránt. – Rendszeresen ugyan nem [...] tovább »
Szombattól már a megye II-ben is pattog a labda
Hajdú-Bihar - A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a Szertár Sportbolt megye II. két [...] tovább »
Portugál-magyar – A szabadrúgásokat is gyakorolta a válogatott
Budapest/Lisszabon - A szabadrúgásokat is gyakorolta szerdai edzésén a magyar labdarúgó-válogatott Lisszabonban, [...] tovább »
Vb-selejtezők – Péntektől vasárnapig 27 meccs Európában
Budapest - Péntektől vasárnapig 27 mérkőzést rendeznek a 2018-as, oroszországi labdarúgó-világbajnokság [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Csütörtök, péntek
Budapest - A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Újra a legjobbak a Jegesmedvék
Miskolc - Telt ház előtt, hazai pályán védte meg Mol Liga elsőségét a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása