Frissítve:

Nem bírta a lopott szajrét

Nem bírta a lopott szajrét
A karcagi rendőrök egy eldobott, lezárt kerékpárt találtak a település egyik kereszteződésében. A jogsértőt elfogták.


A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy helyi lakos ellen. A rendőrök 2016. május 29-én 3 óra körül járőrözés közben lettek figyelmesek Karcag egyik útkereszteződésénél, egy villanyoszlop mellett eldobott és lakattal lezárt kerékpárra. Mivel nem megszokott helyen volt a bicikli, ezért feltételezték, hogy azt ismeretlen eltulajdonította, majd hátrahagyta.

A járőrök a helyszín közelében ellenőrizték A. Tibor 29 éves helyi lakost, aki a rendőrök kérdéseire elmondta, hogy az egyik helyi üzlet elől tulajdonította el a kérdéses kerékpárt. A biciklit egy keréken kezdte el tolni, majd nem sokkal később megunta és ezért tette le azt az útkereszteződésben. A rendőrök előállították a jogsértőt a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

hiba beküldése



További hírek a Karcag kategóriából
Heti menüajánlatok (43. hét • 2017. október 24-től 27-ig)
Válogasson karcagi éttermek napi menüajánlatai közül! tovább »
Heti menüajánlatok (42. hét • 2017. október 16-tól 20-ig)
Válogasson karcagi éttermek napi menüajánlatai közül! tovább »
Lebukott a karcagi drogdíler – videóval!
Előzetes letartóztatásba került az a karcagi férfi, akit a rendőrség kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít. tovább »
Rablás Karcagon
A karcagi rendőrök két órán belül elfogták a rablással megalapozottan gyanúsítható férfit. tovább »
Karcagi betörő rendőrkézen
A szomszéd zavarta meg a betörőt Karcagon. A rendőrök perceken belül elfogták a gyanúsítottat. tovább »
Ki látta?
A Karcagi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy ellopott elektromos kerékpár megtalálásában. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 2017/2018
Budapest - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 2017/2018
Budapest - Folytatódik a Videoton és Ferencváros versenyfutása, mivel az éllovas és közvetlen üldözője is [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A hosszabbításban lőtt góllal nyert a Diósgyőr
Debrecen/Miskolc - A hosszabbításban lőtt góllal 2-1-re nyert a Diósgyőr a Budapest Honvéd ellen az OTP Bank Liga [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Vasas-győzelem az újoncnál
Budapest - A Vasas jó hajrájának köszönhetően, 10-10 után a negyedik negyedben kétszer is betalálva nyert az [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Ez a meccs megért egy estet
Nyíregyháza - Száznegyvennégy perces, végsőkig kiélezett mérkőzésen maradt alul a Fatum a Vasassal szemben. tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nem hibázott otthon a Balatonfüred
Budapest - A Balatonfüred a félidőben még hátrányban volt, végül két góllal győzött otthon a Vác ellen a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása