Frissítve:

Nem kereste meg a szövetség Turzót

Turzó József Turzó József
Berettyóújfalu, Debrecen – Meglepő információk láttak napvilágot a napokban: ezek alapján március elsejétől Turzó József váltja Sito Riverát a felnőtt férfi futsalválogatott kispadján, míg a női nemzeti együttest Hevesi Tamás irányítja majd. A Napló utánajárt, mennyi valóságalapja van a hírnek.

hiba beküldése

– Nem tudom megerősíteni az értesülést, nem is kerestek meg a Magyar Labdarúgó-szövetségtől. Ezek légből kapott hírek, engem is meglepett, mikor hallottam a pletykákat.

Az meg, hogy március elsejétől venném át a válogatottat, még abszurdabb, hiszen élő szerződés köt a Haladáshoz”

– fogalmazott a berettyóújfalui születésű Turzó József, aki korábban évekig küzdött a Mezei-Vill sikeréért, előbb játékosként, majd edzőként. Mint ismert, Turzó még 2016 novemberében távozott az MVFC csapatától, s lett a Haladás mestere.

Szívesen vállalná

Érdeklődtünk, egyébként vannak-e olyan ambíciói a szakembernek, hogy szövetségi kapitány legyen. – Szinte minden edző azért vág bele ebbe a mesterségbe, hogy idővel a legmagasabb szinten űzhesse. Természetesen én sem vagyok ezzel másként, ha egyszer úgy alakul, szívesen ülök majd le a nemzeti gárda kispadjára. De erről majd akkor lesz értelme beszélni, amennyiben ténylegesen ott tartunk, addig ez csak a „mi lenne, ha” kategória – mondta.

Hevesi Tamást is megkeresték az ügyben, a Futsalhungary.hu azt írja, a tréner egyelőre nem erősítette meg az információt. Hevesi Tamás mellesleg évek óta irányítja a magyar cukorbeteg futsalválogatottat, régebben volt a női nagypályás U17-es válogatott edzője, női futsalban pedig a Szekszárd, a Szentes, majd a Ferencváros gárdáját is trenírozta már.

SZADÓ



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása