Frissítve:

Nemzeti jelképeink – Dombóvár

Nemzeti jelképeink – Dombóvár
Évkezdő első kamarakiállításunkat – a továbbra is fűtéshiányos Dombóvári Helytörténeti Múzeum helyett – a befogadó Művelődési Ház Kávézójának Kamaratermében rendezzük s nyitjuk meg 2013. január 22-én, délelőtt 11 órakor.

hiba beküldése

A tárlatnak apropót ad, hogy 190 évvel ezelőtt alkotta meg Kölcsey Ferenc nemzetünk Himnuszát, melyet később már Erkel Ferenc díjnyertes dallamaival ismerünk. Az OSZK Kézirat- és Zeneműtárától kapott nemes másolatok mellett eredeti Kölcsey Ferenc kéziratokat is kaptunk Nyíregyházáról, a Megyei Levéltártól!

Mindemellett a dombóvári származású, egy jó ideje már Nagyatádon élő és határainkon túl is neves gyűjtő: Steiner Józsefné Szigeti Ilona asszony 38 lapon feldolgozott 70 db képes lap, képes levelezőlap és számos fénykép-különlegessége is látható lesz – a Himnusz ihlető szerepe mellett – a Szózatról, valamint további legfőbb nemzeti jelképeinkről.

Az új Alkotmány, Magyarország Alaptörvényének egy díszes példánya s múzeumunk egyedi tárgyai mellett az (1993-tól szintén e naphoz kötődő) Apáczai Csere János-díj két dombóvári birtokosának, sajnos már csak néhai kiváló pedagógusának: dr. Farkas Jenőnek és Dr. Szőke Sándornak relikviái is láthatók lesznek február 1-ig.

A megnyitón műsort a Kapos Gyermekkar 8. osztályos Vegyes Kamarakórusa ad Főbusz Nóra tanárnő vezetésével.

Beszédet mond: Kaszás Zoltán, a KIK dombóvári tankerületének igazgatója .

Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a rendezők, szervezők s a házigazdák,- a megnyitó és a nap ünnepi műsorai mellett tanórák és közösségi beszélgetések színteréül is ajánlva kiállításunkat! Művelődési Ház NKft. Dombóvár, Hunyadit ér 25. (önálló honlap és facebook-oldallal)

Támogatók és múzeum-barátok közreműködésével rendezte: dr. Kriston Vízi József.

Szaporodnak a Dombóvári Művelődési Házban január 22-én, kedden délelőtt 11-kor nyíló “Nemzeti jelképeink – jeles személyek tárgyai” című kiállításunkhoz érkező újabb adományok, adatok. Az egyik legfrissebből – majd – kiderül, hogy Kölcsey Ferencnek mi köze is volt közvetlenül Tolna vármegyéhez, közvetve pedig Dombóvárhoz is. Annyit elárulhatunk, hogy 175 évvel ezelőtt…

Nos, a meglepő és örvendetes anyagot Kaczián János ny. levéltárosnak, a Tolna megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület elnökének köszönhetjük!

A kép mellé csatolt dokumentum (másolat) s még néhány további eredeti irat a Magyar Országos Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltárának jóvoltából kerül bemutatásra február 1-ig!

Címkék: ,


További hírek a Dombóvár kategóriából
A Dombóvári Szuperinfó Reklámiroda új helyre költözött
Április 4. óta új irodánkban várjuk ügyfeleinket. tovább »
El kell végeznie Dombóvárnak az egykori Korona szálló állagmegóvását
A dombóvári önkormányzatnak bírósági határozat szerint is el kell végeznie a legszükségesebb állagmegóvást [...] tovább »
Segíts, hogy segíthessünk!
Évente egyre több gyerek tűnik el! 2011-ben több mint 10.000 bejelentett eset, 2012-ben 16.000 gyermek tűnt el. tovább »
Rendkívüli segítségre várnak a Fülöp-szigeteken!
Az UNICEF legfontosabb feladata katasztrófahelyzetekben a gyermekek és családtagjaik számára az életmentő [...] tovább »
Kiraboltak egy szekszárdi patikát
Kiraboltak egy szekszárdi gyógyszertárat kedden kora este. A rendőrségkéri, hogy aki a bűncselekménnyel [...] tovább »
A Dombóvári Múzeum új látnivalói
A Dombóvári Helytörténeti Múzeum raktár-épülete, újjárendezett mezőgazdasági ... tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fotók: Kerekesek az Egyetem­városban
Miskolc - Mintegy 170-en indultak tegnap a Miskolc-Egyetemvárosban, a Herman Ottó Tudományos Közhasznú Egyesület [...] tovább »
Nagy Kinga bronzérmes lett Spanyolországban
Burgos - Junior párbajtőr Világkupa-versenyt rendeztek szombaton a spanyolországi Burgosban – 189 indulóval. tovább »
Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség új elnöke
Budapest - A kétszeres világbajnok Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) új elnöke, mivel hétfőn az [...] tovább »
DVSC-TVP: visszatérnek a debreceni vb-szereplők
Debrecen - Három DVSC-TVP-játékos lépett pályára a németországi világbajnokságon. Madalina Zamfirescu [...] tovább »
DVSC: Takács Tamás volt a leghatékonyabb, óránként betalált az ellenfélnek
Debrecen - Az NB I góllövőlistáját Varga Roland vezeti 13 találattal, ám van egy játékos, aki őt és a teljes [...] tovább »
Videó: A gokartpálya közepén bunyózott két pilóta
Brazíila - A futamon Felipe Massa korábbi F1-versenyző is indult, az ő csapattársa volt az egyik résztvevő. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása