Frissítve:

Nemzetközi motocross verseny volt Nyársapáton

Nemzetközi motocross verseny volt Nyársapáton
Nemzetközi amatőr motocross verseny volt a hétvégén Nyársapáton. Sok versenyző jelentkezett, szinte minden kategóriában megtelt a rajtgép. És nézőből sem volt hiány, több mint 1500-an látogattak ki annak ellenére, hogy aznap volt anyák napja, a Hungaroringen is verseny volt, és nemrégen volt május elseje.

hiba beküldése

Élvezetes, jó verseny volt a hétvégi – vélik a szervezők. Mivel a mostanit még a szezon elején tartották, sok indulóra számítottak és nem is csalódtak a várakozásukban. Tarsoly Zsolt, a Nyársapáti Motocross Sportegyesület elnöke elmondta: a magyar bajnokság nyílt, bárki nevezhet, és el is viheti bármelyik kategóriában a magyar bajnoki címet. 115 nevező versenyző volt, ez viszonylag jónak mondható. Idén ezen a versenyen volt a legtöbb induló – tette hozzá a szervezet elnöke.

Általában a szezon második felében már kezdenek lemorzsolódni a versenyzők – ezért is időzítették a nyársapáti versenyt mostanra. A mostani, hétvégi időpont azonban nem kedvezett a látogatóknak. A motorsport rajongók közül is sokan elutaztak, kihasználva, hogy a hét közepére esik május elseje, de volt, akit az anyák napja, és volt akit a Hungaroringen tartott verseny tartott távol. Aki elment, mindenesetre nem bánta meg, még a nagy esők előtt a pálya nem volt sáros, öntözéssel hozták megfelelő állapotba. “Nagyon jól előkészített pályát tudtunk átadni a vasárnapi napra. Igazából vártuk volna az esőt, de az eső nem érkezett meg hozzánk, viszont két napig fokozatosan locsoltunk, áztattuk a pályát, ezáltal egy jó 20-25 centi mélyen át lett itatva a pálya, tehát nedves volt a pálya, nem száradt ki a nap végére sem” – mondta Tarsoly Zsolt.

Vagyis sem a versenyzőket, sem a nézőket nem lepte be a porfelhő, még ha a sok motor igencsak igénybe is vette azt. Ősszel lesz a következő rangos verseny, amikor csapatbajnoksági versenyt tartanak. Ilyen és ekkora sportesemény még nem volt Nyársapáton – véli az elnök. Míg a most hétvégi a szezon egyik első futama volt, az őszi lesz a sorozat záró eseménye. Még a mostaninál is több, mintegy 200 versenyzőre számítanak, akik közül várhatóan sok lesz a külföldi is.

 Forrás: ctv.hu



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása