Frissítve:

Nyári séták egrieknek és nem csak egrieknek

Jövő kedden az Európai Év Fája, az öreg platán lesz a sétacél. Archív fotó: Ebner Béla Jövő kedden az Európai Év Fája, az öreg platán lesz a sétacél. Archív fotó: Ebner Béla
Nyári séták egrieknek címmel folytatódnak az Egri Lokálpatrióta Egylet (ELE) által szervezett honismereti túrák, amelyek keretében az egriek többet tudhatnak meg városuk történelmi hagyományairól, nevezetességeiről – tájékoztatta portálunkatt az ELE titkára.

hiba beküldése

©

Ágoston Ottóné elmondta, hogy kedden először a Neumann János középiskolába, közkeletű nevén a homlokzat színe miatt „lila” iskolaként emlegetett intézményt tekinthették meg az érdeklődők, ahol a középiskola vezetője ismertette az intézmény történetét.

©

Június 4-én az Év európai fája díjat elnyert platánfához zarándokolhatnak a lokálpatrióták, ahol Ferenczy Tamás, a város főkertésze mesél a fáról, a növény gondozásának körülményeiről.

A séta június 11-én az egri várba vezet, ahol azt tekinthetik át az érdeklődők régi rézmetszetek, valamint muzeológusok segítségével, hogy miként látták és ábrázolták a várost az elmúlt korok rézmetszői.

Végül június 18-án a Dobó István utcát fedezhetik fel a várkaputól a minaretig helytörténészek kalauzolásával a séta részvevői – közölte a titkár.

A kezdeményezés nyomán egyébként Egri séták nem csak egrieknek címmel immár három honismereti kötet látott napvilágot az ELE gondozásában. Az egylet 2007-ben indította útjára az Egri séták című rendezvénysorozatát, a kezdetek óta mintegy 120 alkalommal kalauzolták az érdeklődőket az egylet által felkért szakértők a település nevezetes helyszínein.

A három kötet összesen 48 sétát dolgoz fel történészek, művészettörténészek, helytörténészek bevonásával; a könyv sikerére jellemző, hogy már utánnyomást is megért. A hiánypótló helytörténeti, honismereti kötet példányait eljuttatták az egri oktatási intézményeknek és könyvtáraknak.



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása