Frissítve:

Nyáron is jóllakhatnak a hátrányos helyzetű gyermekek

Forrás: Szolnok FM Forrás: Szolnok FM
Szolnok önkormányzata a hátrányos helyzetű gyermekek részére minden évben biztosította az ingyenes nyári étkeztetést.

hiba beküldése

Ennek fedezetét alapvetően pályázati forrásból biztosította éveken keresztül melegíthető ételkonzerv formájában, melyben 2012. évben történt változás, amikortól 672 gyermek kapott meleg ételt 45 napon keresztül. Idén közel ezer szolnoki gyermek érintett.

A települési önkormányzatok 2013-ban is igényelhettek támogatást a rászoruló gyermekek nyári étkeztetésének biztosítására. A gyermekek nyári étkezésének állami támogatását azon önkormányzat igényelheti, amely vállalja, hogy a meghatározott időszakban legalább 44, legfeljebb 54 munkanapon keresztül biztosítja a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorú gyermekek étkeztetését napi egyszeri meleg étkezés formájában ingyenesen vagy kedvezményesen.

A rendelet eltérő mértékű támogatást biztosít az egyes települések részére, ez alapján a leghátrányosabb és a hátrányos helyzetű településnek számító önkormányzatok körébe nem tartozó önkormányzat (Szolnok ide tartozik) a rászoruló gyermekek legfeljebb 25 százaléka után önerő nélkül igényelheti a támogatást.

Szolnok pályázati forrásból 777 fő gyermek étkeztetését tudja biztosítani jún. 25.-aug. 24. között, mintegy 15 millió forint értékben.

A város vezetése és közgyűlése fontosnak tartja, hogy lehetőségei szerint biztosítsa az étkezést minél több rászoruló gyermeke részére, ezért vállalta saját forrásból további 200 fő rászoruló gyermek részére napi egyszeri meleg étkezés biztosítását 44 napon át, melynek költsége 3,9 millió forint. Összesen tehát 977 gyermek érintett.

Az étkeztetésbe csak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek vonhatóak be, jelenleg az oktatási intézmények közreműködésével a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása, Humán Szolgáltató Központ, Gyermekjóléti Szolgálata végzi a leginkább rászoruló gyermekek kiválogatását.

Jelenleg Szolnokon 2652 fő 0-17 éves gyermek részesül ilyen ellátásban, közülük igyekeznek a szakemberek a leginkább rászorulókat kiválogatni. Valamennyi érintett gyermek családját levélben tájékoztatjuk az étkezés igénybevételének módjáról és helyéről. A tapasztalatok alapján további 200 főt értesítünk ki, hogy amennyiben lesz olyan gyermek, aki menetközben lemondja az étkezést helyette igénybe vehesse az ellátást.

Az étel átvételére az alábbi osztóhelyeken van lehetőség:

SZKTT HSZK Módszertani Gyermekjóléti Központ (Szolnok, Karczag L. út 2)

Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Szolnok, Gorkij út 47.)

Biztos Kezdet Gyermekház (Szolnok, Gyopár út 6.)

SZKTT Humán Szolgáltató Központ (Szolnok, Városmajor út 67/a)

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (Szolnok, Nagy Imre körút 20.)

Ételosztás minden nap: 12.00-13.00-ig

A gyermekétkeztetés keretében napi egy tál meleg ételt biztosítunk. Az étel dobozolásában, kiszállításában és osztásában önkéntes segítők közreműködnek. Az étkeztetésbe alapvetően a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek közül a 4-16 év közötti korosztályt vonják be.

A nyári napközis tábort igénylő rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek a kedvezményt a táborban vehetik igénybe, az ebédet ezek a gyerekek ingyen kapják a táborban.

/Forrás: Szolnok FM/

 



További hírek a Szolnok kategóriából
Önkormányzat-parkolás Kunszentmártonban nem kell fizetni a parkolásért januártól
Szolnok, 2013. december 28., szombat (MTI) - Ismét ingyenesen parkolhatnak az autósok Kunszentmártonban a jövő [...] tovább »
Kosárlabda-Magyarország Szerb kosarassal erősített a Szolnoki Olaj
Budapest, 2013. december 27., péntek (MTI) - A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata a 28 éves Strahinja [...] tovább »
Kosárlabda-Adria Liga Adria Liga – Hosszabbítás után nyert a Szolnok
Szolnok, 2013. december 28., szombat (MTI) - A Szolnok hazai pályán hosszabbítás után legyőzte szombaton a Zadart [...] tovább »
Bűnügy-lopás Emberi fogyasztásra alkalmatlan bárányt loptak el egy tanyáról
Szolnok, 2013. december 25., szerda (MTI) - Elloptak egy bárányt kedd este Törökszentmiklós külterületén egy [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női asztalitenisz BL – Harmadik mérkőzését is megnyerte a Szekszárd
Budapest - A Szekszárd csapata idegenben is legyőzte a török Bursa Büyüksehir Belediyespor együttesét a női [...] tovább »
DVTK vs. PEAC – Az utolsó idei hazai fellépés: az „egyvereséges” érkezik
Miskolc - Szombaton 18.30-tól a PEAC-Pécs az Aluinvent-DVTK vendége a női kosárlabda NB I-ben. tovább »
Jégkorong MOL Liga – A DVTK nyerte a rangadót
Budapest/Miskolc - A DVTK Jegesmedvék címvédő és éllovas csapata három góllal jobbnak bizonyult a MAC [...] tovább »
ÓAM-Ózdi KC: A kulcsemberek formája dönthet Törökszentmiklóson
Ózd - A férfi kézilabda NB I/B 11. fordulójában a Törökszentmiklósi Székács otthonában lép pályára az [...] tovább »
MKC: Kettő plusz kettő a kövesdi követelmény
Mezőkövesd - Idei utolsó hazai mérkőzését szombat este játssza a Mezőkövesdi KC csapata. tovább »
Magyar Kupa: MVLC vs. Eger – Továbbjutási esély nincs, de a jó szájíz az fontos
Miskolc - Szombaton 17 órától Magyar Kupa negyeddöntő-visszavágót játszik a miskolci férfi vízilabdacsapat. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása