Frissítve:

Nyárra elkészül a Kakasszék-Orosháza közötti kerékpárút

Nyárra elkészül a Kakasszék-Orosháza közötti kerékpárút
Nyárra készül el a Kakasszéket és Orosházát összekötő kerékpárút, összesen több mint három és fél kilométer hosszú szakaszon. Jelenleg a nyomvonal kialakítása, valamint a kerékpárút alapozása folyik.

hiba beküldése

Júniusra készül el a Békés és Csongrád megyét szimbolikusan is összekötő Kakasszék és Orosháza közötti kerékpárút. Az út teljes hossza 3525 méter. Az uniós szabványok szerinti 2 – 2, 5 méter széles kerékpárút forgalombiztonsági szempontból is kiemelten fontos, hiszen a 47-es főúton és vonatsíneken is átvezet.

 

A kerékpárút létesítésére vonatkozó pályázatot még 2010-ben nyújtották be, de az egyeztetésekkel és a közbeszerzési eljárással elhúzódott az idő. A végleges támogatói döntés csak 2011 júniusában született meg, a támogató szerződés pedig 2012. január 10-én lépett hatályba, a kivitelezővel a szerződés pedig január végén köttetett.

 

– 2010-ben a Hódmezővásárhelyi Kistérségi Társulás pályázatot nyújtott be a két település közti kerékpárút megépítésével kapcsolatban, amely csaknem 316 millió forint értékben fog megépülni, és a korábban várt 90% – os támogatás helyett teljes, 100%-os finanszírozottságú lett – mondta Szél István.

 

Az előkészítő munkálatokhoz 2012 végén kezdett hozzá a kivitelező a zöldnövényzet kiirtásával, a terület lőszermentesítésével, illetve a régészeti feltárásokkal. Jelenleg a nyomvonal kialakítása, valamint a kerékpárút alapozása folyik.

(hodmezovasarhely.hu)



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Mediball országos bajnokság Nyíregyházán
Nyíregyháza - Szombaton és vasárnap a nyíregyházi Zrínyi gimnázium tornacsarnoka ad otthont a mediball országos [...] tovább »
Curling Eb – Kiesett az élvonalból a magyar női válogatott
St. Gallen - A magyar női válogatott vereséget szenvedett csütörtökön a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság [...] tovább »
Edzőtábort tartanak Nádudvaron
Hajdúszoboszló, Nádudvar - A Hajdúszoboszlói Porszem Lovas Egyesület 3 napos edzőtábort szervez a Dávid [...] tovább »
Mindössze 13 évesen az U17-esek között a tollaslabda Eb-n
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola három tollaslabdázója és egy edzője is részt vesz a november 29-ig [...] tovább »
Nyerő volt a 21 a medencében
Debrecen - A Lipők, Pázmányi, Mészáros, Béres-kvartett 16 éve fennálló országos csúcsokat döntött. tovább »
Világkupa-győzelmek és bajnoki címek a debrecenieknek
Debrecen, Mikepércs - Nem kevesebb mint 19 éremmel térhettek haza a shogun SE karatékái a magyar bajnokságról. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása