Frissítve:

Nyíregyházi Sportcentrum – Hosszabbításban kiharcolt sikerrel kezdtek

Nyíregyházi Sportcentrum – Hosszabbításban kiharcolt sikerrel kezdtek © Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – A címvédő nyíregyháziak tavaly is a Vasas elleni győzelemmel indították a junior fiú kosárlabda-bajnokság nyolcs döntőjét.

hiba beküldése

Ennél izgalmasabban nem is indulhatott volna a címvédő és házigazda Nyíregyházi Sportcentrum számára az országos fiú juniorbajnokság nyolcas döntője. Boczkó Ádám legénysége végül feszült mérkőzésen 70–66-ra legyőzte a Vasas Akadémiát, de hogy… Hogyhogy hogy? Leginkább hosszabbítás után!

Addig nem volt semmi baj, míg a nyíregyháziak két kulcsembere, Vaskó György és Bolden Immanuel nem kerültek faultproblémába. A hazaiak a nagyszünetben hat ponttal vezettek, aztán a 28. percben előbb Vaskó, a negyedik etap első támadása után pedig Bolden pontozódott ki – mindketten a támadótérfélen elkövetett szabálytalanság után. Boczkó mester a kispadról érkezett játékosokkal tömködte a lyukakat, de a munka dandárja a két korosztályos válogatottra, Mokánszki Mátéra és Sitku Mártonra hárult.

Átvette a vezetést a Vasas, de sikerült hosszabíbtásra menteni a meccset, a ráadásban pedig hátrányból fordított az NYSC, a győzelmet Pollák Balázs a végén négyből három bedobott büntetője biztosította be.

Ez a két csapat két éve a kadett korcsoport országos döntőjét vívta, akkor a Vasas nyert. Viszont a tavalyi a junior nyolcas finálét éppen így a Vasas ellen kezdte a nyíregyházi legénység. Akkor 70–68 lett a vége, most 70–66. A végét pedig ismerjük…

Pénteken reggel kilenckor a szintén győzelemmel kezdő Debrecen, délután öttől a Szedeák lesz az ellenfél a Tiszavasvári úti csarnokban. Érdemes jönni szurkolni, hogy fokozódjon a csütörtökön sem rossz hangulat!

Országos juniorbajnokság: Fiú döntő

A csoport, 1. forduló

Nyíregyházi Sportcentrum–Vasas Akadémia 70–66 (20–17, 18–15, 15–15, 7–13, 10–6) – hosszabbítás után

NYSC: Vaskó 5, Pollák B. 7, Mokánszki 28/9, Sitku M. 20, Bolden 5. Csere: Nagy D. 3, Sipos T., Carney, Bodnár B. 2. Edző: Boczkó Ádám.



További hírek a Sport kategóriából
Igor a Real sikeréért szorít a döntőben
Debrecen, Hajdúböszörmény - A korábbi Loki-csatár szerint mindkét csapatban jobbak a támadósorok, mint a [...] tovább »
Könyvbemutató és beszélgetés
Fehérgyarmat - Csepelyi Adrienn újságíró, író, rádiós műsorvezető május 25-én, pénteken 15 órától [...] tovább »
Rali Országos Bajnokság: jöhet az első murvás verseny
Miskolc, Szombathely - Az előttünk álló hétvégén Szombathelyen, az Iseum Rallye-val folytatódik az idei magyar [...] tovább »
Lőtávolban az utánpótlás, remek szereplés az ob-n
Debrecen - Ácson rendezték meg a közelmúltban az általános és középiskolások nyíltirányzékú légpuskás [...] tovább »
Egy métert sem mentünk murván!
Interjú Farkas Kálmán csapatvezetővel az ISEUM Rally előtt. tovább »
Goia Dani és a Keceli Autocross
Beszélgetés Danival a hétvégi KecelRingi autocross verseny előtt. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Zárul a play off, a hajdú-bihariaknak nincs miért izgulniuk
Berettyóújfalu, Debrecen - Az utolsó, 10. fordulót rendezik meg a férfi futsal NB I-ben pénteken, az A jelű [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása