Frissítve:

Nyolc százalék

Nyolc százalék
Nyolc százalékkal kerülnek többe idén a balatoni hajójegyek.

hiba beküldése

– Nyolc-tizenötszörösére nőtt a hajók üzemképességi vizsgájának a díja; azt pedig még nem is tudjuk, pontosan milyen mértékű mederhasználati díjat kell fizetnünk, mert hiába egyeztettünk négy hosszú éven át erről, amiben megállapodtunk, azt egy tollvonással semmissé tették és mostanáig még csak a mólókra és a partvédőművekre vonatkozó rendelet készült el – mondta Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója. – Igyekeztünk mindebből annyit áthárítani az utasokra, amennyit cégünk már semmiképpen sem tud lenyelni és számos korábbi kedvezményt is érvényben hagytunk. A rezsicsökkentés azonban nem vonatkozik a cégekre, így jegyárat emelni mindenképpen kénytelenek voltunk. S Horváth Gyula még nem is említette az inflációt és az üzemanyagok drágulását…Arról azonban örömmel számolhatott be, hogy pályázati támogatásból vásárolhatnak két, 50-60 kilométeres sebességre is képes, 20-25 személyes gyorshajót. Idei nagy beruházásuk a siófoki kikötőfejlesztés harmadik üteme, s amellett, hogy önkormányzati támogatás révén Balatonmária, Balatongyörök és Szigliget között a nyár elején és az őszi időszakban pluszjáratokat indítanak, az idény egyik újdonsága lesz a Balatonboglár-Révfülöp és Fonyód-Badacsony között váltva közlekedő, bicikliket, illetve bicikliseket szállító hajó. Egy vízibuszt alakítanak át erre a célra.  



További hírek a Siófok kategóriából
Jótékonysági Regatta a beteg gyermekeknek
Gyógyulófélben lévő beteg gyermekeknek szervezett jótékonysági vitorlázást a Balatoni Hajózási Zrt. az [...] tovább »
Programozni tanít a jövő iskolája
A programozás világa iránt érdeklődő gyerekeket és szüleiket is várta nyílt napján a siófoki [...] tovább »
Autista mentorprogram a Balatonendrédi iskolában
Az idei tanévben folytatódik az autista mentorprogram a Balatonendrédi Általános Iskolában, melynek célja a [...] tovább »
Szerencsés komputas
Augusztus végén a Bahart szerencsés egymilliomodik komputasa értékes nyereménnyel gazdagodott, melyet a [...] tovább »
Speciális belgyógyászati magánrendelés indult Balatonföldváron
Belgyógyász, nefrológus, diabetológus magánrendelés indult szeptembertől Balatonföldváron, az Iris [...] tovább »
Idén ősszel is Nyitott Balaton
A Balatoni Regionális TDM Szövetség a helyi és térségi TDM szervezetekkel szoros együttműködésben ismét [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
BOON-ÉLŐ – FTC vs. DVTK
Budapest, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 10. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Ferencvárosi TC [...] tovább »
Fotók: Erőemelő-verseny Hajdúböszörményben
Hajdúböszörmény - Erőemelő-versenyt rendeztek Hajdúböszörmény főterén szombaton. A viadalt Kathi Béla [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. Puskás Akadémia
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 2017/2018-as szezonjának 10. fordulójában a DVSC csapata a Puskás [...] tovább »
Női röplabda Eb – Újabb ötszettes meccset buktak az ukránok
Baku - Második mérkőzésén is ötszettes vereséget szenvedett az ukrán válogatott a női röplabda [...] tovább »
Fotók: Félmaratont futottak a Nagyerdőn
Debrecen - Több száz fő részvételével rendezték meg szombaton a III. Decathlon Nagyerdei Félmaratont Debrecenben. tovább »
Barcikai lett a Miskolci FE
Miskolc, Kazincbarcika - Úgy tűnik, hogy új otthonra lel az OB II-es férfi-floorballcsapat. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása