Frissítve:

Nyolcezer látogató a Csernus Tibor kiállításon Hódmezővásárhelyen

Nyolcezer látogató a Csernus Tibor kiállításon Hódmezővásárhelyen
Elbontották és becsomagolták a Csernus Tibor kiállítás anyagát a Tornyai János Múzeumban. A felújított intézmény első tárlatát több mint nyolcezren tekintették meg, és a szakma is jó véleménnyel volt róla. A közel 100 darabból álló kollekciót egyenesen Oroszországba szállítják.

hiba beküldése

A felújított és kibővített Tornyai János Múzeum szeptemberben Csernus Tibor kiállításával nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A kondorosi születésű, de élete nagy részét Párizsban töltő alkotót a szakma a 20. század második felének legjelentősebb festőművészeként tartja számon. Magyarországon nem volt még olyan gyűjteményes kiállítása, ahol a műtermét és eszközeit is megcsodálhatta a látogató. A vásárhelyi tárlatot több mint nyolcezren látták.

– Ebbe a számba beletartoznak azok a látogatók is, akik a múzeum épületének átadásakor igen jelentős számban vettek részt, és a múzeum mellett pillantást vetettek Csernus Tibor képeire is. Ha viszont a háromezer egynéhány száz látogatói számot tekintjük, amelyet a kiállítás időtartama alatt elértünk, akkor az is elég jónak mondható ekkora városban, hiszen ez azt jelenti, hogy havi átlagban több mint 850-en voltak kíváncsiak erre a tárlatra – mondta Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója.

A közel 100 darabból álló kollekció a KOGART Alapítvány jóvoltából érkezett Hódmezővásárhelyre, melyet az érdeklődők hétvégén láthattak utoljára, mert hétfőn már lebontották a tárlatot.

– Volt, aki azt mondta, nagyon nagy dolog, hogy ez a kiállítás itt lehetett, amivel én is egyetértek. Nagyon fontos esemény volt ez a múzeum életében. Mindenki el volt ragadtatva, a szakmának és a művészeknek is nagyon jó véleménye volt róla, voltak, akik többször visszatértek emiatt a múzeumba. A kiállítás jellege és népszerűsége visszaigazolta azt a döntésünket, hogy Csernus Tibor kiállításával nyissuk meg a múzeumot – tette hozzá Nagy Imre.

A múzeumban elhúzódtak a tárlat bontási folyamatai, hiszen a képeket dupla fóliával kellett ellátni. Innen a Csernus Tibor kiállítás anyagát ugyanis egyenesen Oroszországba viszik, ahol a kemény fagyok miatt ezek a műtárgyak sokkal alaposabb csomagolást igényelnek.

hodmezovasarhely.hu



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása