Okosan a fenntartható energiagazdálkodásért

Akt.:
A legutóbbi találkozón a közlekedésről beszéltek
A legutóbbi találkozón a közlekedésről beszéltek - © Fotó: EDC Debrecen
Debrecen – A városi jólét és életminőség javításának megvalósítását célozza az új stratégia.

A közlekedésről esett szó a napokban a Debrecen Smart City (okosváros) stratégiájáról szóló megbeszéléssorozat legutóbbi alkalmán; több szakmai, illetve érintett szervezet – kerékpáros-egyesület, az Elektromos Művek, közlekedési üzemeltetők, információtechnológiai cégek, egyesületek, intézetek – képviselői vettek részt az Ifjúsági Házban megrendezett eseményen.

A következő találkozók egyike május 6-án, hétfőn lesz, ekkor a fenntartható energetika kérdéseire keresik a válaszokat, május 13-án pedig a digitalizációról folyik az eszmecsere, mindkét alkalommal 18 órai kezdettel, az Ifiházban.

– Az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ kezdeményezésére, az eddig megvalósult projektekre alapozva készül Debrecen új Smart City stratégiája, melynek célja támogatni a városi jólét és életminőség javításának megvalósítását. A stratégiatervezet meghatározó városi szereplők együttműködésével készül, egyúttal szeretnénk minél szélesebb társadalmi és piaci körnek betekintési és visszacsatolási lehetőséget biztosítani a dokumentumtervezethez – tudatta a Naplóval Mátyus László vezető szakértő.

A találkozón a részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges.

HBN

 



.
SZUPERINFO.HU