Frissítve:

Október 23. – Latorcai: 61 éve a bátorság legyőzte a félelmet

Budapest – Hatvanegy évvel ezelőtt a bátorság legyőzte a félelmet, és összefogást szült – hangsúlyozta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára szombaton Budapesten, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének megemlékezésén.

hiba beküldése

Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot “nemzeti identitásunk és a bátorság szimbólumaként” említve Latorcai Csaba kijelentette, a magyarok az utóbbi ezer évben nagyon sokszor kényszerültek szembesülni azzal, hogy “a szabadság és a függetlenség nem magától értetődő, természetes létállapot”.

A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem – idézte Bibó István szavait, hangsúlyozva, hogy ezek összefoglalják a magyarság évezredes szabadságküzdelmének lényegét, hiszen az aktuális siker mindig attól függött, hogy le tudtuk-e győzni az elnyomóink által belénk táplált félelmeket.

Úgy fogalmazott: a világ először nem értette, aztán értetlenül csodálta, végül feláldozta a reálpolitika oltárán mindazt a szabadságcsodát, amelyért a magyar nép 13 napig fegyverrel küzdött, végül csak a hangzatos szózatok sorai közé elbújtatott sajnálkozás maradt. Hozzátette, a feledés homályába süllyesztették volna 1956 eseményeit, ha nem lettek volna, akik vállalják az emlékek megőrzését.

Latorcai Csaba szerint a fiatal nemzedékek úgy válhatnak méltóvá erre az örökségre, ha “a jelen kihívásaira válaszul bátran hangot adunk annak, mit gondolunk Európa és hazánk jövőjéről, egységesen és minél többen kiállunk szülőföldünkért, és válaszolunk határozottan a jövőnket érintő kérdésekre, például nemzeti konzultáció keretében”.

A helyettes államtitkár szerint Európa nyugati fele gazdasági önérdekek vezérelte, “álszent, önsorsrontó válaszokat kíván adni” a jelentkező értékválságra, ahogy a legújabb kori népvándorlásra.

“Amikor tehát a jövőnkről döntünk, szem előtt kell tartanunk: Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: a kormány meggyőződése, hogy Európa akkor lesz erős és önvédelmi reflexeinek visszanyerésére képes, ha jövőjét az egymással együttműködni kész, szuverén államok közösségére építi.

Boross Péter volt miniszterelnök beszédében azt emelte ki: az öröm, a dicsőség, a büszkeség és a fájdalom érzése keveredik 1956 emlékében, miközben mind kevesebb élő egykori résztvevőnek róhatjuk le tiszteletünket és köszönetünket 1956-ért.

Miért van az, hogy ez a nemzet az első, amelyik meg tudott maradni itt, ezen a földön? – tette fel a kérdést, a túlélés titkaként “a megmaradás és a szabadságvágy szinte végletes és korántsem minden nemzetnél ismert tulajdonságát” adva meg, egy ösztönös erőről beszélve, amely megnyilvánul, ha “ártó kezek akarnak rontani rajtunk”.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 46. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 46. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Különleges égi jelenségek – A Leonidák meteorraj miatt szombaton is érdemes lesz az eget kémlelni
A meteorrajok királyaként is emlegetik a fényes jelenséget. Az idei csúcs pénteken este volt, de szombaton is várható. tovább »
Fazekas: a fűszerpaprika, a bor és az őszibarack a délalföldi térség legértékesebb termékei
Budapest - A fűszerpaprika, a bor és az őszibarack a délalföldi térség legértékesebb termékei közé [...] tovább »
Januártól közjegyző előtt intézhetőek egyes öröklési ügyek
Budapest - Januártól már nem kell bíróságra menni, ha az örökösök a végrendelettől eltérően akarnak [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. november 18.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK Jegesmedvék: Újabb bravúros győzelem a Kontinentális Kupában
Ritten - A Kontinentális Kupa E csoportkörének harmadik mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék a francia élvonalbeli [...] tovább »
„Gratulálok mindenkinek, aki hozzátett ehhez az őszi elsőséghez!”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulóját szombaton rendezték meg. tovább »
Csúfos cívisvárosi vereség
Debrecen - Saját otthonában kapott ki a DVSE az eddig nyeretlen Kaposvár csapatától. tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 16. forduló – 2017/2018.
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 16. forduló – 2017/2018.
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A listavezető Videoton és a második Ferencváros tíz pontra [...] tovább »
„A csapatomat nem érheti szemrehányás”
Debrecen – A DVSC vs. Videoton (2-5) NB I-es mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Marko Nikolics [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása