Frissítve:

Olcsóbb lehet a víz Heves megyében

Olcsóbb lehet a víz Heves megyében
Folytatódik a rezsicsökkentés Heves megyében is, a Fidesz-KDNP parlamenti frakciójának gyulai kihelyezett ülésén a közüzemi díjak további mérséklését kérték a kabinettől. A kormány immár nem a szolgáltatók, hanem az emberek pártján áll – mondta a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Heves megyei szervezetének sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő.

hiba beküldése

A Horváth László kormánymegbízottal közösen, az Egri Polgárok Házában megtartott sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt az előzményeket felidézve utalt arra: 2002 és 2010 között a szocialisták kormányzása idején a villany ára 100, a gázé 150, a vízé pedig 70 százalékkal emelkedett. Hozzátette: a Magyar Szocialista Párt mindig is a szolgáltatók pártján állt, nem az emberekén, ám 2010-ben az új kormány befagyasztotta ezeket a díjakat. Minderre nagy szükség volt, hiszen egy átlagos magyar család havonta 74 ezer forintot fordított rezsire, ami hatalmas terhet jelentett, ezért határoztak úgy: tovább mérséklik a közüzemi díjakat.

Tudjuk, hogy ez a folyamat nem megy zökkenők nélkül – folytatta Nyitrai -, ám annyit megígérhetek, hogy azon szolgáltatókat, akik akadályozzák a díjak csökkentését, akik trükköznek, azokat le fogjuk törni.

A honatya elmondta: a legutóbbi gyulai frakcióülésen felkérték Magyarország Kormányát, folytassa ezen a téren elkezdett intézkedéseit. Ezt követően született meg a döntés, miszerint 2013. július 1-jétől a szolgáltatók csökkentsék víz- és csatornadíjaikat, valamint a palackos gáz árát is. Ennek következtében egy magyar család éves rezsiköltsége évente 80-90 ezer forinttal lesz kevesebb, ami havonta 7500 forintnyi megtakarítást jelent majd.

Nyitrai Zsolt végül arra kérte a Heves megyei ellenzéki képviselőket, hogy végre álljanak át a szolgáltatók pártjáról az emberek pártjára, és támogassák a kormány törekvéseit.

©

Horváth László kormánymegbízott arról szólt, hogy megkezdődtek az egyeztetések a vízművek képviselőivel, ugyanakkor továbbra sem világos, milyen módszerrel határozzák meg az árakat. Ugyanakkor a társadalom igazságérzetét az is sérti, hogy a vízműszolgáltató cégek vezetői több milliós fizetéseket vesznek fel.

Mindenesetre a kormányhivatal javaslatokat juttatott el a kormánynak ebben a témakörben.

Fontosnak tartjuk – szögezte le -, hogy a szolgáltatók integrációja felgyorsuljon, s ezzel tegyük átláthatóvá a költségeket, ugyanakkor azt is elengedhetetlennek tartjuk, hogy a vízművek a jövőben non-profit módon működjenek, s ne a profit növelésére törekedjenek.

Végül bejelentette: az árképzésnél figyelembe kell venni a helyi adottságokat, mert elfogadhatatlan, hogy egy kis faluban többet fizessenek az emberek a vízért, mint a nagyobb városokban.




További hírek a Eger kategóriából
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Új helyre költözött az egri okmányiroda – kormányablak nyílt Egerben
2015. október 9-én bezárt az egri Szvorényi utcai okmányiroda. Funkcióját teljes egészében a Barkóczy u. 7. [...] tovább »
Földhöz juthatnak a gazdák – megkezdődött az árverési hirdetményi időszak
A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a [...] tovább »
Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál
Budapest, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) - Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál, amely az idén a [...] tovább »
Élményalapú programozó iskola nyílik gyerekek számára
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan [...] tovább »
Töltse le a 2015-ös falinaptárat!
Az egri Szuperinfó falinaptárával nem marad le a fontos eseményekről! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK Jegesmedvék: Újabb bravúros győzelem a Kontinentális Kupában
Ritten - A Kontinentális Kupa E csoportkörének harmadik mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék a francia élvonalbeli [...] tovább »
„Gratulálok mindenkinek, aki hozzátett ehhez az őszi elsőséghez!”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 15. fordulóját szombaton rendezték meg. tovább »
Csúfos cívisvárosi vereség
Debrecen - Saját otthonában kapott ki a DVSE az eddig nyeretlen Kaposvár csapatától. tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 16. forduló – 2017/2018.
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 16. forduló – 2017/2018.
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A listavezető Videoton és a második Ferencváros tíz pontra [...] tovább »
„A csapatomat nem érheti szemrehányás”
Debrecen – A DVSC vs. Videoton (2-5) NB I-es mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Marko Nikolics [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása