Orbán: a migráció lesz a következő 15-20 év legnagyobb sorskérdése Európában

Budapest – A miniszterelnök szerint a migráció lesz a következő 15-20 év legnagyobb sorskérdése Európában, ugyanis Afrika és Ázsia népességmegtartó ereje nem nő olyan gyorsan, mint a népessége.

Orbán Viktor csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: Magyarország azzal büszkélkedhet, hogy először adott bizonyítékot arról, hogy a migrációt meg lehet állítani a szárazföldön, és hosszú ideig egy tengeri ország sem vállalkozott hasonlóra. Matteo Salvini olasz belügyminiszter mondta először, hogy ez lehetséges, ez tette hőssé az ő szemében – mutatott rá a miniszterelnök sok sikert kívánva az olasz tárcavezetőnek.

A kormányfő kitért rá: a migráció már most is mély változásokat hozott Európa jövője tekintetében. Van, ahol már eldőlt, hogy kevert civilizáció lesz, és csak az együttélés kérdéséről tudnak már beszélni.

A migráció Nyugat-Európában együttélési kérdés, Közép-Európában azonban még nem, itt a vita arról szól, hogyan akadályozzuk meg annak a helyzetnek a kialakítását, amely Nyugat-Európában már látható – magyarázta.

Orbán Viktor hangsúlyozta: “egészen más kérdéseik vannak nekik és nekünk”, a migráció messzire vitte egymástól Európa két részét, és az a kérdés, hogy tudnak egységesek maradni, ha ennyire különböző jövőt választottak maguknak.

– MTI –



.
SZUPERINFO.HU