2017.10.11 14:59; Frissítve: 2017.10.11 15:01


Labdarúgó Nemzetek Ligája – A harmadik vonalban szerepelhetnek a magyarok

Labdarúgó Nemzetek Ligája – A harmadik vonalban szerepelhetnek a magyarok © Fotó: Derencsényi István
Budapest – A jövő nyári világbajnokság európai selejtezőcsoportjainak keddi zárását követően kiderült, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a harmadik vonal tagjaként várhatja az új sorozat, a Nemezetek Ligája január 24-i sorsolását.
hiba beküldése

A magyarok az európai szövetség (UEFA) együtthatói (UEFA-koefficiens) alapján a 25. helyet foglalják el a rangsorban, így éppen a harmadik osztályba kerültek, a 24. törökök már a második vonalba kaptak besorolást.

A Nemzetek Ligájában Európa 55 országának válogatottja négy külön osztályban (A, B, C, D) méri majd össze tudását, s mindegyikből egy csapat indulási jogot szerez a 2020-as Európa-bajnokságra. Az A-ban a kontinens 12 legerősebb csapata kap helyet, a B-ben a 13-24. pozícióban található együttesek, míg a C (25-39.) és a D (40-55) ligák ennél bővebb létszámmal indulnak.

Minden osztályban négy csoportra osztják a válogatottakat, amelyek 2018 szeptemberében, októberében és novemberében oda-visszavágós alapon játszanak egymással a csoportelsőségért. Az eredmények alapján a B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek. De ami fontosabb, hogy minden osztály négy-négy csoportgyőztese 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben megmérkőzik a fennmaradó négy Eb-helyért. Mindegyik kategóriában az a legelőkelőbb helyen záró válogatott jut indulási joghoz, amely a 2019 őszén záruló normál Eb-selejtezők során lemaradt a részvételt garantáló első és második helyekről.

Annak ellenére, hogy a magyar csapat a harmadik vonalba került, nem lesz könnyű kivívnia az Eb-szereplést a Nemzetek Ligájából sem, ugyanis olyan válogatottak is ebben az osztályban szerepelnek majd, mint a vb-résztvevő Szerbia, vagy éppen a pótselejtezős Görögország.

A Nemzetek Ligájának osztályai az UEFA honlapja alapján:

A:

  • Németország, Portugália, Belgium, Spanyolország, Franciaország, Anglia, Svájc, Olaszország, Lengyelország, Izland, Horvátország, Hollandia

B:

  • Ausztria, Wales, Oroszország, Szlovákia, Svédország, Ukrajna, Írország, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország, Dánia, Csehország, Törökország

C:

  • 1. kalap: Magyarország, Románia, Skócia, Szlovénia
  • 2. kalap: Görögország, Szerbia, Albánia, Norvégia
  • 3. kalap: Montenegró, Izrael, Bulgária, Finnország
  • 4. kalap: Ciprus, Észtország, Litvánia

D:

  • Azerbajdzsán, Macedónia, Fehéroroszország, Grúzia, Örményország, Lettország, Feröer-szigetek, Luxemburg, Kazahsztán, Moldova, Liechtenstein, Málta, Andorra, Koszovó, San Marino, Gibraltár

– MTI –


Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott kedden 1-0-ra legyőzte a Feröer-szigetek csapatát, így megtartotta harmadik helyét a világbajnoki selejtezőcsoportban. A győztes gólt a szünetben csereként beállt Böde Dániel szerezte, aki szinte napra pontosan két éve is nyerőembernek bizonyult a szigetor...



További hírek a Magyarország kategóriából
Kétszáz iskola kaphat 6 milliárd forintot a köznevelés digitalizációjára
Budapest - Csaknem kétszáz iskola kaphat digitalizációra több mint 6 milliárd forintot egy EFOP (Emberi [...] tovább »
Több orosz turistára számítanak Debrecenben a Debrecen-Moszkva repülőjárat hatására
Debrecen/Moszkva - Debrecenben az orosz turisták számának jelentős emelkedésére számítanak a Wizz Air [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Német és olasz lapok
Berlin, Róma - A Die Welt című konzervatív német lap az osztrák kormány megalakulásával, a Der Spiegel című [...] tovább »
Áder János adventi ebéden fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit
Budapest - Az ünnepek, az évfordulók erősítik összetartozásunkat, az egyházaink tanítása pedig sokak [...] tovább »
NFM: fényfüzéreket és szaloncukrokat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság
Budapest - Fényfüzéreket és szaloncukrokat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság, a vizsgált fényfüzérek [...] tovább »
Egészségügyi ösztöndíjprogramot indít a kormány
Budapest - Az egészségügyi intézmények szakdolgozói állományának erősítése érdekében 4,4 milliárd forint [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Elhunyt a DVSC korábbi pályaedzője
Debrecen - Meszlényi Tibor 2011-ben Zdenek Scasny stábjában dolgozott. tovább »
Leckét adott a kínaiaknak
Nagykálló - Az egyéni világbajnok tanítvánnyal rendelkező pingpongedző nemrégiben szűkebb hazájában, [...] tovább »
Gercsák Szabina helyezetlen
Miskolc - A hétvégén Szentpéterváron rendezték a cselgáncsozók World Masters versenyét, az idei esztendő [...] tovább »
A Nyíregyházát fogadja az Aluinvent-DVTK U23
Miskolc - A női kosárlabda NB I/B Piros csoportjában hazai pályán szerepel a Aluinvent-DVTK U23-as csapata hétfő este. tovább »
DEAC: a férfi és a női röpisek is kikaptak
Debrecen - A Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának futsalosai és a kosarasok is sikerrel zárták a hétvégét. Az [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Bíró Attila egy kicsivel jobb játékot vár
Budapest - Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elégedett volt csapatával a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása