2017.10.15 13:36; Frissítve: 2017.10.15 13:36


Osztrák választások – Sajtó: sok kérdés nyitott maradt a voksolás napjáig

Osztrák választások – Sajtó: sok kérdés nyitott maradt a voksolás napjáig
Bécs – Csaknem egyedülállóan izgalmasnak minősítették osztrák kommentátorok az ausztriai előrehozott választás napját, mivel megítélésük szerint a viszonylag sok bizonytalan szavazó miatt a végeredmény még vasárnap reggel is bizonytalan volt.
hiba beküldése

“Minden lehetségesnek tűnik” – ezzel a címmel indította a voksolás napjáról szóló összefoglalóját az ORF közmédia. Az írás szerint nem sok eddigi választás volt annyira feszült, mint a mostani, mert több kérdés nyitva maradt, köztük még az is, hogy melyik párt kapja a legtöbb szavazatot. Lehetséges, hogy az ország egész politikai szerkezetében változások lesznek – tették hozzá.

A választási előrejelzések szerint a győzelemre legnagyobb esélye az Osztrák Néppártnak (ÖVP) van, amely a szavazatok 32-34 százalékát szerezheti meg. A második helyért a bevándorlóellenes felhangoktól sem mentes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az eddigi legnagyobb politikai erő, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) verseng, ők a prognózisok szerint 24-26 százaléknyi voksra számíthatnak. A többi induló párt közül csak háromnak – két zöldnek és egy liberálisnak – adnak esélyt a parlamentbe kerülésre, de várhatóan azok sem szereznek 5-6 százaléknál többet.

Christoph Hofinger, a Sora közvélemény-kutatási intézet szakértője szintén úgy nyilatkozott, hogy még az utolsó pillanatokban is lehetnek változások. Úgy vélte, a végeredményben lesznek meglepetések az előzetes várakozásokhoz képest.

Az osztrák rendszer szerint a választási helyiségek nyitvatartása nem egységes. Volt körzet, amely már reggel 6 órakor kinyitott, de van olyan is, ahol csak 8 órától lehet szavazni. Ugyanígy eltérőek a zárási időpontok is. Az utolsó körzetek 17 órakor zárnak, és a választási hatóságok rögtön ezután várhatóan részeredményeket is közzétesznek, mert a korábban záró helyiségekben időközben már megkezdik a szavazatszámlálást.

Az elemzők többsége egy ÖVP-FPÖ koalíció megalakulását tartja a legvalószínűbbnek, mert a néppárt korában értésre adta, hogy korábbi koalíciós partnerével, az SPÖ-vel nem kíván szövetségre lépni. Ám a tényleges választási eredmény függvényében más koalíciós összetétel is elképzelhető. Az új kancellár Sebastian Kurz, az ÖVP 31 éves elnöke lehet.

A szombaton lezárult választási kampány témái között kiemelt szerepet kapott a migrációs politika – a felmérések szerint azok a pártok tettek szert nagyobb támogatottságra, amelyek szigorúan korlátozni kívánják a bevándorlást. Ezenfelül az adóreform, az igazságos tehermegosztás, a közbiztonság és a munkahelyteremtés is előkelő helyen szerepelt a pártok programjában.

Az APA osztrák hírügynökség vasárnap nyilvánosságra hozta, hogy a pártok mennyi hozzájárulást gyűjtöttek össze kampányukra a választás előtt. Az összes bevétel 3,4 millió euróra rúgott, ebből legnagyobb arányban, 2,1 millió euróval az ÖVP részesedett, míg a második legnagyobb összeggel, 820 ezer euróval a kis liberális NEOS párt büszkélkedhet.

– Veres Béla, MTI –



További hírek a Orosháza kategóriából
Arany Sámli-díjat kapott Czédula Imre
Tizenharmadik alkalommal rendezte meg december 3-án az orosházi Táncsics gimnázium a Sámli bált, melyet a [...] tovább »
Orosházi úszó a legjobbak között
Antal András, az Orosháza Úszó Egyesület fiatal tehetsége remekül helyt állt a II. Cápa Országos Úszó [...] tovább »
Könyvbemutató, mesemondók találkozója, könyvkiárusítás a könyvhéten Orosházán
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár szeretettel vár  mindenkit  A lusta dög  című könyvet bemutató [...] tovább »
Atlétika eredmények a diákolimpián
Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola sportolói eredményesen szerepeltek az Atlétika [...] tovább »
Szarvasi úszó eredmények: 5 arany-, 8 ezüst-, 4 bronzérem
12 egyesület 212 indulója 717-szer rajtolt el a hétvégi szarvasi úszóversenyen. A VII. Szuse Kupa a [...] tovább »
3 arany-, 5 ezüst-, 7 bronzérem Algyőről az úszóknak
  15 éremmel tértek haza az orosházi úszókközelmúltban rendezték meg Algyőn, a Tavaszköszöntő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Majoros döntős az U21-es tornán
Budapest - Majoros Bence bejutott a döntőbe a 21 éven aluliak tornáján a BOK Sportcsarnokban zajló asztalitenisz [...] tovább »
Csernákot és Bírót kölcsönadja a Szpari
Nyíregyháza - A Szpari focistái keményen dolgoznak a törökországi edzőtáborban. Dr. Elbert Gábor sportszakmai [...] tovább »
A rali Eb-n indul a négyszeres abszolút magyar bajnok Kazár Miklós
Budapest - Versenyautót vált és a rali Európa-bajnokságon áll rajthoz az idei szezonban a korábban négy [...] tovább »
Australian Open – Babos kikapott a második fordulóban
Budapest/Melbourne - Babos Tímea három szettben kikapott szerdán a spanyol Carla Suarez Navarrótól, így egyesben a [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – Jamali és Vilovski kikerült a magyar keretből
Perlak - Két tapasztalt kézilabdázó, Jamali Iman és Vilovski Uros kikerült a magyar férfiválogatott keretéből [...] tovább »
MKKSZ – Makrai Csaba követi Dónusz Évát az utánpótlás kapitányi poszton
Budapest - Az egy év után saját kérésére távozó Dónusz Éva helyett a több ifjúsági világbajnokot kinevelt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása