Frissítve:

Orrhosszal győztek a vasi csapatok

Orrhosszal győztek a vasi csapatok
Kiegyensúlyozott küzdelem zajlott a megyék között a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő ötödik középdöntőjén  Budapest, 2013. április 12.

hiba beküldése

– Két vasi, egy zalai és egy veszprémi csapat nyert a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zalaegerszegi középdöntőjén. A középdöntő ötödik fordulójában játékos formában mérték össze pénzügyi tudásukat Zala, Veszprém és Vas megye diákjai.

 

2013. április 11-én Zalaegerszegen, a BGF Infocentrumban került sor a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő ötödik középdöntőjére. A versenyen Zala, Veszprém és Vas megye diákjai mérték össze tudásukat.

 

Összesen húsz, korosztályonként 5-5 csapat versenyzett csütörtökön. Az alsósokat elnökként Kovácsné Szentgyörgyi Zsuzsanna, a K&H Bank szombathelyi fiókigazgatója, lakossági fiókcsoport vezetője és Dr. Csanádi Ágnes megbízott tanszékvezető, főiskolai docens a zalaegerszegi Közszolgálati Intézeti Tanszék, BGF Gazdálkodási Karának képviselője zsűrizte. A felsősök versenyén a zsűri elnöke Tóth János, a K&H Bank zalaegerszegi fiókigazgatója, lakossági fiókcsoport vezetője volt, tagja pedig Deákné Gál Anikó főiskolai adjunktus, a zalaegerszegi Közszolgálati Intézeti Tanszék, BGF Gazdálkodási Kar képviseletében volt. „Remekül teljesítettek a csapatok, felkészülten érkeztek a középdöntőre. Egy nagyon jó hangulatú, de kiélezett verseny részesei lehettünk. Jó látni, hogy már ilyen fiatal gyerekek is érdeklődnek a pénzügyek iránt, hiszen a K&H Bank fő célja a vetélkedővel, hogy játékos formában a tudatos pénzügyi döntések meghozatalára tanítsa a gyerekeket” – mondta Kovácsné Szentgyörgyi Zsuzsanna.

 

Az 1-2. osztályosok kategóriájában a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskolából érkező F&L csapat nyert, a 3-4. osztályosok kategóriájában pedig a nagykanizsai Kőrösy-Péterfy Általános Iskola csapata, a Pénz manók került ki győztesen. Az 5-6. osztályosok kategóriájában a C&K&H csapata nyert a Celldömölki Városi Általános Iskola és EPSZ képviseletében, míg 7-8. osztályosok kategóriájában az Aranyosok nevű csapat gyűjtötte össze a legtöbb pontot, ők a veszprémi Simonyi Zsigmond Általános Iskolából érkeztek.

 

A K&H Csoport elkötelezetten hisz benne, hogy a fiatal korban elkezdett pénzügyi oktatással tehet a legtöbbet azért, hogy a mostani diákok felnőttként tudatosabban kezeljék majd pénzügyeiket és okos döntéseket hozzanak. Éppen ezért immár harmadik alkalommal rendezi meg a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! általános iskolai pénzügyi vetélkedőt, melynek első, online fordulóján közel 3000 kisdiák mérte össze pénzügyi ismereteit országszerte. A mostani regionális középdöntőn korosztályonként 5-5 csapat versengett, a kategóriák győztesei pedig a májusi budapesti döntőn találkoznak majd, hogy eldöntsék, kik lesznek 2013 legjobb diákpénzügyesei.



További hírek a Nagykanizsa kategóriából
A Kunics testvérek nagy napja
Kunics Réka és Bence összesen 4 bajnoki címet szerzett a lábtoll-labda IFI Ob-n. Október 25-én, a hagyományoknak [...] tovább »
Moziműsor 2014.10.16-10.22.
VISSZA A KEZDŐOLDALRA tovább »
MEMO gyermekcipők
VISSZA A KEZDŐOLDALRA tovább »
EXIM képviselet nyílt Nagykanizsán
A mai napon megnyílt a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt EXIM nyugat--dunántúli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Sportolók a gyorsétterem akciójában
Nyíregyháza - Minden évben egy napon sportolók segítik a legismertebb gyorséttermi lánc akcióját, amiben azért [...] tovább »
Rövidpályás gyorskorcsolya vk – Dobogón a Liu fivérek, bajban a férfi váltó
Szöul - Liu Shaolin Sándor ezüst-, öccse, Liu Shaoang pedig bronzérmes lett 500 méteren a rövidpályás [...] tovább »
Lemondott a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya
Cardiff - Chris Coleman pénteken lemondott a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Bravúros fehérvári győzelem
Budapest/Bécs - A Fehérvár AV19 1-0-ra nyert idegenben az éllovas Vienna Capitals ellen az osztrák jégkorongliga [...] tovább »
Puskás vs. DVTK – Így állhat fel a Diósgyőr Felcsúton
Miskolc – A szombaton 15.30-kor kezdődő Puskás Akadémia - Diósgyőri VTK NB I-es mérkőzés előtt megnéztük [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Legyőzte a MAC-ot az Újpest
Budapest - Az Újpest nagy küzdelemben 3-2-re nyert a második helyen álló, vendég MAC Budapest ellen a jégkorong [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása