Frissítve:

Óvoda indul a hódmezővásárhelyi Táltos Iskolában

Óvoda indul a hódmezővásárhelyi Táltos Iskolában
2013 szeptemberétől óvoda indul a hódmezővásárhelyi Táltos Iskolában. Ez alkalomból június 18-án délután nyílt napot tartottak az intézményben.

hiba beküldése

A nyílt napon Vágvölgyi Attila tagintézményvezető elmondta: mát tavaly eldőlt, hogy óvoda is fog működni az intézmény falai között. Ez egyébként szülői kérés volt, amikor az iskoláskorú gyerekeiket vitték a Táltos Iskolába felmerült, hogy jó lenne, ha a kisebbek is ide járhatnának. Arról is beszélt, hogy már tavaly megszerezték az ehhez szükséges működési engedélyeket, ezután alakították ki az új óvoda részleget. Jelenleg a felújítási munkálatok készültek el, a bútorok még nem érkeztek meg a termekbe és  az udvar rekonstrukciója is még hátra van. Elsősorban a tehetségeket szeretnék megtalálni, de akinek arra van szüksége szakemberek fejlesztő foglalkozásain vehet majd részt. Például gyógypedagógiai, logopédiai, kézműves és kutyás terápiás foglalkozásokra is lehetőség nyílik majd a 16 fős csoportokban. Ezeken túl pedig idegen nyelvi oktatást, úszásoktatást és lovaglást is terveznek a nevelők.

IMG_1622

Ezután Kurunczi Szendile óvónő ismertette az óvodával kapcsolatos terveiket, nevelési módszereiket. Elmondta: nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekek vegyes csoportokban nevelkedhetnek. Kiemelte: a kicsiket a montessori pedagógia alapján oktatják majd, aminek az egyik jellemzője az, hogy a gyerekeknek önállóan kell a problémákat megoldani, csak akkor segítenek, ha igazán szükséges.

A nyílt napon elhangzott még a kutyás terápia fontossága és jellemzői. Elsősorban a beszédfejlesztés, a színekkel való foglalkozás és az önértékelés növelése is.

IMG_1600

Arról is tájékoztattak, hogy a gyerekekkel először egy képességfelmérő bizottság foglalkozik és az óvodai napirend nem tér majd el a megszokottól. Délelőtt kötöttebb foglalkozások lesznek, délután pedig a játéké és a mozgásé lesz a főszerep.

Hangsúlyozták: az ovisok az iskolásokkal nem fognak találkozni, már csak a köztük lévő korkülönbség sem és ha arra lesz szükség egyéni foglalkozásokban is részesítik a kicsiket.

 

Tóth Tünde

 



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női asztalitenisz BL – Harmadik mérkőzését is megnyerte a Szekszárd
Budapest - A Szekszárd csapata idegenben is legyőzte a török Bursa Büyüksehir Belediyespor együttesét a női [...] tovább »
DVTK vs. PEAC – Az utolsó idei hazai fellépés: az „egyvereséges” érkezik
Miskolc - Szombaton 18.30-tól a PEAC-Pécs az Aluinvent-DVTK vendége a női kosárlabda NB I-ben. tovább »
Jégkorong MOL Liga – A DVTK nyerte a rangadót
Budapest/Miskolc - A DVTK Jegesmedvék címvédő és éllovas csapata három góllal jobbnak bizonyult a MAC [...] tovább »
ÓAM-Ózdi KC: A kulcsemberek formája dönthet Törökszentmiklóson
Ózd - A férfi kézilabda NB I/B 11. fordulójában a Törökszentmiklósi Székács otthonában lép pályára az [...] tovább »
MKC: Kettő plusz kettő a kövesdi követelmény
Mezőkövesd - Idei utolsó hazai mérkőzését szombat este játssza a Mezőkövesdi KC csapata. tovább »
Magyar Kupa: MVLC vs. Eger – Továbbjutási esély nincs, de a jó szájíz az fontos
Miskolc - Szombaton 17 órától Magyar Kupa negyeddöntő-visszavágót játszik a miskolci férfi vízilabdacsapat. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása