PannErgy-Miskolci VLC: A csapatkapitány ötöse

Misic (a labdával) a mezőny legeredményesebbje volt
Misic (a labdával) a mezőny legeredményesebbje volt - © Fotó: Vajda János
Miskolc – A Debrecen volt a miskolci együttes ellenfele a szombati élvonalbeli találkozón.

A férfi vízilabda OB I alapszakaszának 12. fordulójában, a B-csoportban a Debreceni VSE-t fogadta a hét végén a PannErgy-Miskolci VLC pólógárdája. A két korábbi Magyar Kupa összecsapásból, illetve az első közös, hajdúsági ütközetből – amiket fölényesen hoztak a borsodiak – arra lehetett következtetni, hogy ha nem is könnyen, de a házigazdák begyűjtik tizedik bajnoki sikerüket.

Feljöttek, elléptek

Az első játékrészben Bowen szerezte a nyitó találatot, korábbi csapattársát, Kósikot egy ,,pipás” lökettel avatta fel (1–0). Durik centerből egyenlített, aztán a szintén egykori miskolci, Dőry kapta el jól a ritmust, és ekkor először és utoljára vezetett a Debrecen (1–2). Misic két ember között, másodszorra tette be a játékszert a látogatók ketrecébe (2–2), aztán ugyanő fejezte be azt az akciót, amiben még Vadovics és Bowen is részt vett (3–2). Fekete egy Csomát megfésülős góllal hozta egálra a DVSE-t (3–3), majd ki más villant volna újra, mint a csapatkapitány, Misic (4–3), aki korán elérte a triplát. Ebbe a felvonásba még Csoma-hárítások is belefértek, de az eredmény nem változott.

A második negyedben, jó emberhátrányos védekezést követően Bedő kapott remek bejátszást és ki is használta (5–3). A következő miskolci támadásnál is széjjel volt a debreceni védelem, Vadovics kiválóan látta meg Bedőt (6–3). A minden mindegy alapon küzdő vendégeknél Vidovic és Kovács G. villant meg (6–5), de még mielőtt bárki arra gondolt volna a nézőtéren, hogy meglepetés lehet, Misic és Nagy Á. hűtötte le DVSE-t (8–5).

Haladtak a hazaiak

A harmadik menet elején Dőry nem hibázott ember­előnyben (8–6), aztán Misic nézett ki a bírókra, amikor úgy érezte, nem kapott meg legalább egy szabaddobást, mert eltüntették a vízben. Utána Bowen adott ,,nagy passzt” Milicicnek, aki belőtte (9–6), míg a hatodik debreceni fórt blokkal hárította az MVLC. Durik jegyezte az újabb hajdúsági találatot (9–7), amire megint választ adott az olajozottan működő Bowen–Milicic tengely (10–7). Ebben a menetben még Lőrincz is behúzatott a neve mellé egy strigulát (11–7), simán haladt a győzelem felé a PannErgy.

A befejező játékrészre ugyan izgalom nem maradt, történések viszont igen: védett Kósik, majd kapujuknál szereltek a miskolciak. Nagy Á. asszisztja után Misic ki­brusztolta a helyzetet és a gólt (12–7), ez már az aznapi ötödik volt, abszolút kimagaslót nyújtott a center. Ekkor már nem volt olyan a koncentráció, mint korábban, kihagytak a játékosok. A házigazda közel kétszer annyi emberhátrányt kapott, mint a DVSE, ennek azt lett a következménye, hogy három hiba után előbb Vadovics, majd Stojanovic szállt ki a meccsből. Közben Vidovic a miskolci kapu bal oldalába lőtt (12–8), aztán Kovács G. kért elnézést, amikor Lőrincz arcát találta el nagy igyekezetében, sérülés szerencsére nem lett belőle. Az MVLC idén negyedszer is megverte a Debrecent, két fordulóval az alapszakasz zárása előtt.

ÉM-MI


Jegyzőkönyv

PannErgy-Miskolci VLC – Debreceni VSE 12–8 (4–3, 4–2, 3–2, 1–1)

Miskolc, 250 néző. V.: Füzesi, ifj. Kenéz.

PannErgy-MVLC: Csoma – Banicevic (–), Bowen (1), Vadovics (–), Bedő (2), Lőrincz (1), Stojanovic (–). Csere: Nagy Á. (1), Misic (5), Milicic (2), Hornyák (–), Szőke (–), Vismeg Zs. (–). Vezetőedző: dr. Sike József.

Debreceni VSE: Kósik – Dőry (2), Durik (2), Vidovic (2), Kovács G. (1), Fekete (1), Macsi P. (–). Csere: Smitula (–), La Rosa (–), Dienes (–), Fejős (–), Macsi M. (–), Zsilák (–). Vezetőedző: Miroslav Bajin.

Gól/emberelőny: 2/8, ill. 2/14

Gól/büntető: 0, ill. 0

dr. Sike József: – A drámai Vasas meccs után rendeztük a sorainkat és a jó nevekből álló Debrecen ellen érvényesítettük a papírformát. Gratulálok ellenfelünknek, mezőnyben jól játszottak, ha a tizennégy emberelőnyükkel jobban gazdálkodtak volna, akkor szorosabb végjáték alakulhatott volna ki.

Miroslav Bajin: – Nagyon összeszedte magát a miskolci csapat az előző hét után, amennyi kellett, csak annyit játszottak ki magukból. Ilyen emberfór mutatóval, mint amit mi ma hoztunk, nem lehet meccset nyerni. Talán ez inkább a reális különbség, mintsem ami a Magyar Kupában és az első bajnokin kijött.



.
SZUPERINFO.HU