Tragédia Miskolc határában – Pénteken előzetesbe tehetik a „vétkes kamion” sofőrjét

  03 nov 2017

Miskolc, Kazincbarcika – Egy kazincbarcikai házaspár és a férj édesanyja halt meg a miskolci elkerülőn történt keddi balesetben.
Várhatóan ma (pénteken) dönt a bíróság arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e azt a kamionsofőrt, aki azt a teherautót vezette, amelynek leszakadó pótkocsija három ember halálát okozta kedden este a Miskolcot elkerülő 306-os úton.

Elszabadult az utánfutó

A szerencsétlenül járt autóba teljes lendülettel csapódott bele az elszabadult utánfutó és csaknem kettévágta hosszában, legyalulta a tetejét. A benne lévőknek esélye sem volt a megmenekülésre.
Mint megtudtuk, egy kazincbarcikai család utazott az autóban, a férj vezette a kocsit, mellette ült a felesége és hátul a férj édesanyja. Volt egy kutya is az autóban.

Medve Attila autószerelő mester szerint nagy kockázatot jelent, hogy manapság műszaki képzést alig kapnak a kamionsofőrök, de az is, hogy még a rutinos gépjárművezetőknél is előfordul, hogy nem ellenőrzik kellőképpen a szerelvényt.
„Sok sofőrrel találkozom a munkám során és azt tapasztalom, hogy műszakilag nem készítik föl őket eléggé arra, hogy mit kell végigellenőrizniük ahhoz, hogy biztonsággal elindulhassanak egy 40 tonnás szerelvénnyel, a pótkocsi felakasztása után. Míg régebben egy év volt a tanfolyam, ma akár egy hónap is elég lehet ahhoz, hogy valaki egy 24 tonnás járművet vezethessen az úton. Több gyakorlati és műszaki képzésre volna szükség” – mondta Medve Attila.
Az autószerelő szerint problémát jelent az is, hogy a nagy cégeknél „előrakó kollégák” vannak. Ez azt jelenti, hogy egy ember az egyik nap megrakja a szerelvényt, majd abba másnap beül egy sofőr és megy vele fuvarba. Előfordulhat, hogy utóbbi nem ellenőrzi, hogy minden rendben van-e. Ez lehet azért is, mert esetleg fáradt, bár manapság már nem vezethetnek túl sokat a sofőrök.
tobbszoros-halalos14-st

Amire figyelni kell

„Elő van írva, mit kell végignézniük a vezetőknek. Amikor levegő nélkül felakasztják a pótkocsit, amit meg kell húzni, figyelni kell arra, hogy a biztosítófül lezárjon a nyitókallantyú mellett, ha ugyanis az lezár, akkor kézzel sem lehet kinyitni a forgózsámolyt” – magyarázta.

Vészfékeznie kellene

Hozzátette, elindulás előtt ellenőrizni kell a féket, világítást, a levegőcsövek, világításdugó bekapcsolását. Előírás szerint, amikor felakasztják a pótkocsit, akkor levegő nélkül meg kell húzni, amikor a vesting (rögzítőfék) be van fogva. Ha nincs rendesen beakasztva, akkor simán kiugrik alóla a vontató. Semmilyen visszajelző nincs, hogy fel van-e akasztva a pótkocsi, ha nem ellenőrzi a sofőr, akkor nem is veszi észre a hibát. Mint mondta, ha a levegőcsövek nincsenek rákötve a pótkocsira, vagy elszakadnak, akkor a pótkocsinak be kellene „vestingelnie”, s nem menne tovább.
ÉM-SZB, TB


[related-post post_id=”3667328″]
[related-post post_id=”3666804″]
[related-post post_id=”3666420″]
[related-post post_id=”3666093″]