Pintér: Magyarország a világ 15. legbiztonságosabb állama

  23 Már 2018

Budapest – Magyarország mára a világ 15. legbiztonságosabb államává vált a kormányzat, az Országgyűlés és a rendőrség közös erőfeszítései nyomán – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Budapesten, amikor 570 új szolgálati autót adott át a Készenléti Rendőrség központi objektumában.
Hozzátette: ezt az is mutatja, hogy a 2010-es 430 ezerről 2017-re 215 ezerre csökkent a bűncselekmények száma.
Ugyanakkor az a kormányzat kitűzött célja, hogy Magyarország “dobogós helyre” kerüljön a világ legbiztonságosabb országainak rangsorában, mert mindent lehet egy kicsivel jobban csinálni – mondta Pintér Sándor.
A miniszter közölte: 2010-ben rossz közbiztonság és rendőrhiány jellemezte az országot, ezért először a létszámhiányt akarta felszámolni a rendőrség a kormánnyal és az Országgyűléssel közösen. Először háromezerrel, majd a Magyarországra nehezedő migrációs nyomás idején további 3500-zal bővítették a rendőrség személyi állományát. Ezzel párhuzamosan az Országgyűlés megváltoztatta a büntető törvénykönyvet és elfogadta a három csapásról szóló jogszabályt – tette hozzá.

download-4
Pintér Sándor belügyminiszter (b2) és Papp Károly országos rendőrfőkapitány (b) jelképesen átadja a rendőrség új szolgálati autóit a Készenléti Rendőrség központi objektumában 2018. március 23-án. | Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Hozzájárult a rendőrség hatékonyságának javításához a rendvédelmi életpályamodell bevezetése, az informatikai rendszer teljes megújítása, a fegyverzet fejlesztése, a helikopterek beszerzése és a gépkocsiállomány megújítása is – sorolta Pintér Sándor.
Kijelentette: az erőfeszítés megérte, hiszen a polgároktól azt a visszajelzést kapják, hogy biztonságban érzik magukat.

download-5
Pintér Sándor belügyminiszter (középen) a rendőrség új szolgálati autóinak átadásán a Készenléti Rendőrség központi objektumában 2018. március 23-án. | Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Papp Károly, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetője arról szólt, hogy az elmúlt időszakban a költségvetés támogatása nyomán több mint háromezer szolgálati autó amortizációs cseréjét, illetve új jármű vásárlását hajthatta végre a rendőrség 37 milliárd forint ráfordítással, amit kiegészít egy 9,7 milliárd forintos, a járművek szervizelésére felhasználható forrás. Mindennek köszönhetően 6,8 évről 3,2 évre csökkent a rendőrautók átlagéletkora – fűzte hozzá.
A többi között 1837 elhasznált gépkocsit cseréltek le, 787 új autót szereztek be a megnövekedett határvédelmi feladatok ellátására, és most újabb 570 szolgálati autóval bővült a járműállomány – közölte az altábornagy, aki mindezért köszönetet mondott a kormánynak.
– MTI –