PM: magyar-kazah adóügyi együttműködési megállapodást írtak alá

Budapest – Megállapodást írt alá Varga Mihály pénzügyminiszter és Solpankulov Berik kazah pénzügyminiszter-helyettes, amelynek révén erősödhet a két ország együttműködése az adó- és vámdigitalizáció területén – közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel kedden.

A közlemény szerin a kazah pénzügyminiszter-helyettessel tartott megbeszélésén Varga Mihály elmondta, hogy a magyar adórendszer az egyik legversenyképesebb az Európai Unión belül, és jelezte, hogy a külföldi befektetők Magyarország iránti érdeklődését a csökkenő adóterhek, különösen az unió legalacsonyabb társasági adója is erősíti. Kitért arra, hogy a magyar kormány az elmúlt években az adóbürokrácia csökkentésével, az adóbeszedés hatékonyságának növelésével, az adóhatóság szolgáltató jellegének fokozásával és digitális megoldásokkal is erősítette az adórendszer versenyképességét.

A pénzügyminiszter szerint a kazah fél részére mintaként szolgálhatnak a magyar megoldások.

Vagra Mihályt fogadta Bakhyt Sultanov, Nur-Szultan polgármestere is, akivel a kazah főváros víziközmű-rendszerének magyar részvétellel történő megújításáról tárgyaltak.

A tárgyalást követően a magyar pénzügyminiszter elmondta: Kazahsztán fővárosa Közép-Ázsia egyik legdinamikusabban fejlődő városa, amelynek nagy ütemben bővül a lakossága, és számos területen kínálhat lehetőségeket a magyar cégeknek. A hétfőn aláírt, a Fővárosi Csatornázási Művek és az Asztanai Vízművek között létrejövő együttműködési megállapodás révén jelentősen megújulhat a kazah főváros csatornázási és szennyvíztisztító rendszere.

A tárcavezető hozzátette: a magyar vízügyi vállalkozások készek részt venni akár a teljes kazah víziközmű-szektor hatékonyabbá tételében is, ezért kezdeményeztük az együttműködés kiterjesztését a vízgazdálkodás további területeire. Mint mondta: szeretnék elérni, hogy a későbbiekben közös zöldmezős beruházásként egy ásványvíz üzem is megépüljön – olvasható a PM közleményében.

– MTI –



.
SZUPERINFO.HU