Frissítve:

PUSKÁS-TEMETÉS: Már a 2 órás kapunyitásra érdemes megérkezni a Puskás-stadionhoz

Szombat délután két órától engedik be a gyászolókat a Puskás Ferenc Stadionba – mondta el a Független Hírügynökségnek a kegyeleti bizottság szóvivője. Akik már nem férnek be, azok kivetítőkön követhetik a világhírű labdarúgó búcsúztatását. A Nemzet Búcsúja rendezvény várhatóan 4-től 5-ig tart, onnan a Hősök terére majd a Bazilikához megy a gyászmenet.

A szervezők körülbelül 40 ezer embert engednek be a stadionba, ezért akik biztos ülőhelyet szeretnének, azoknak érdemes már a 2 órás kapunyitásra a helyszínre érniük. Szőllősi György úgy tudja, hogy minden irányból be lehet jutni a stadionkertbe, és akik már nem férnek be a lelátókra, azok kivetítőkön keresztül követhetik Puskás Öcsi búcsúztatását.

A Nemzet Búcsúja elnevezésű rendezvény után a koporsót kísérő díszegység, a család, és a meghívott vendégek a Maratoni kapun keresztül hagyják el a stadiont, az érdeklődők a Dózsa György úton csatlakozhatnak hozzájuk – közölte kegyeleti bizottság szóvivője.

A Szent István Bazilikában este 7 órakor kezdődik a szertartás. A Bazilikába kevesebb mint ezer ember fér be, ezért oda csak meghívóval lehet bejutni, szigorú biztonsági ellenőrzés mellett – mondta Szőllősi György. Az érdeklődők a Szent István téren és a Bajcsy-Zsilinszky úton szintén kivetítőkön nézhetik a gyászszertartást.

A nemzeti gyásznap hivatalosan este fél 11-kor ér véget, amikor a Kossuth téren levonják a Magyar Köztársaság félárbocra eresztett nemzeti lobogóját.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Berki Krisztiánnak már csak minimális fájdalmai vannak
Budapest - Szeptemberi vállműtéte után jól halad a felépülése Berki Krisztián olimpiai, világ- és [...] tovább »
Ilyen, amikor a név kötelez
Nyíregyháza - Gönczi János kapitányként debütált, a fiai pedig diadalmaskodtak a küzdősport gálán. tovább »
Ez a tenisz és Marci nagy éve volt
Nyíregyháza - Soha nem feledhető győzelmekre is emlékezett a nyíregyházi teniszező az évzáró összejövetelen. tovább »
Nem mondanak le az újabb bravúrról
Nyíregyháza - A Sunshine-NyíKSE a Hepp-kupában a Vasas Akadémia ellen mérkőzik szerda este, hazai pályán. tovább »
Curling Eb – Súlyos magyar vereség a nőknél
Budapest/St. Gallen - A magyar női válogatott súlyos, 13-1-es vereséget szenvedett Svédországtól a St. Gallen-i [...] tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Keller a csapatkapitány, a kijutás a cél
Kecskemét - Az eddigi évek munkája alapján Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a fehérvári Keller Ákost [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása