Frissítve:

PUSKÁS-TEMETÉS: Már a 2 órás kapunyitásra érdemes megérkezni a Puskás-stadionhoz

Szombat délután két órától engedik be a gyászolókat a Puskás Ferenc Stadionba – mondta el a Független Hírügynökségnek a kegyeleti bizottság szóvivője. Akik már nem férnek be, azok kivetítőkön követhetik a világhírű labdarúgó búcsúztatását. A Nemzet Búcsúja rendezvény várhatóan 4-től 5-ig tart, onnan a Hősök terére majd a Bazilikához megy a gyászmenet.

A szervezők körülbelül 40 ezer embert engednek be a stadionba, ezért akik biztos ülőhelyet szeretnének, azoknak érdemes már a 2 órás kapunyitásra a helyszínre érniük. Szőllősi György úgy tudja, hogy minden irányból be lehet jutni a stadionkertbe, és akik már nem férnek be a lelátókra, azok kivetítőkön keresztül követhetik Puskás Öcsi búcsúztatását.

A Nemzet Búcsúja elnevezésű rendezvény után a koporsót kísérő díszegység, a család, és a meghívott vendégek a Maratoni kapun keresztül hagyják el a stadiont, az érdeklődők a Dózsa György úton csatlakozhatnak hozzájuk – közölte kegyeleti bizottság szóvivője.

A Szent István Bazilikában este 7 órakor kezdődik a szertartás. A Bazilikába kevesebb mint ezer ember fér be, ezért oda csak meghívóval lehet bejutni, szigorú biztonsági ellenőrzés mellett – mondta Szőllősi György. Az érdeklődők a Szent István téren és a Bajcsy-Zsilinszky úton szintén kivetítőkön nézhetik a gyászszertartást.

A nemzeti gyásznap hivatalosan este fél 11-kor ér véget, amikor a Kossuth téren levonják a Magyar Köztársaság félárbocra eresztett nemzeti lobogóját.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good SE – Mindenkit leforrázott a végkifejlet
Kisvárda - Hiába a második félidő közepén meglévő négygólos előny, veszített a hazai premieren a kisvárdai [...] tovább »
Kettesfogathajtó-vb – Hölle Martin vezet a díjhajtás első napja után
Lipica - Hölle Martin áll az élen a díjhajtás első, csütörtöki napja után a szlovéniai Lipicán zajló [...] tovább »
Videó: 200-zal száguldó baseball-labda ütött ki egy kislányt
A New York Yankees-Minnesota Twins mérkőzést egy csúnya baleset árnyékolt be. tovább »
Véletlenül lefutott egy félmaratont
Balmazújváros - „A sport az életem azon kevés területei közé tartozik, ahol inkább előnyt jelent a [...] tovább »
Női röplabda Eb – Salomoni: ki kell használni az ellenfél gyengeségeit
Baku - Alberto Salomoni szövetségi kapitány szerint kíméletlenül ki kell használnia a magyar női [...] tovább »
Végigfutja a Duna partvonalát Hidvégi-Üstös Pál ultrasportoló
Budapest - A világon elsőként futja végig a Duna teljes, háromezer kilométer hosszú partszakaszát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása