Frissítve:

Rablás Kunmadarason

Rablás Kunmadarason
A nyílt utcán támadott a két fiatal elkövető

A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorúakat.

A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint két fiatal fiú 2014. január 20-án 14 óra körüli időben Kunmadaras belterületén megállított egy épp az iskolából hazafelé tartó gyermekkorút, akit többször megütöttek, majd a bántalmazást követően elvették a sértett hátizsákját.
A bejelentést követően a rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és az ismeretlen tettesek felkutatását, és egy órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves és 17 éves kunmadarasi lakosokat.
A fiatalkorúakat a rendőrök előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették őket.
A Karcagi Rendőrkapitányság előterjesztést tett az őrizetben lévő gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására. (JNSZ Megyei Rendőr-főkapitányság)

hiba beküldése

Címkék:


.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása