Figyelem! Unokázós csalók

Figyelem! Unokázós csalók

A XVI. Kerületi Újság felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt néhány hétben többször keresték meg kollégáikat azok, akik sajnálatos módon áldozatul estek a Kertvárosban ismét egyre gyakrabban előforduló bűncselekménynek, az unokázásnak.

Az alábbiakban a XVI. kerületben megtörtént eset olvasható, természetesen a nevek megváltoztatásával.

– Kezét csókolom, a lánya, Magdi kért meg, hogy telefonáljak, mert nagy bajba került, és szüksége lenne 1,3 millió forintra.

– Sajnos nincs itthon csak háromszázezer forintom.

– Nem baj, azért elmegyek, és ha esetleg tetszik otthon ékszert tartani, azt segítek eladni, hogy Magdi minél előbb pénzhez jusson.

Az idős hölgy épp előző nap olvasott egy cikket az unokázós csalókról, de elmondása szerint annyira meggyőző volt, akivel beszélt, meséje pedig olyan hihető volt, hogy eszébe sem jutott kételkedni. Még akkor sem fogott gyanút, amikor a bűnözőt beengedte a lakásába, és az végig tartotta a kapcsolatot valakivel telefonon, miközben segített neki megkeresni az aranyláncot. A szellemi képességei teljes tudatában lévő nyugdíjas csak azután hívta fel másik lányát, hogy a csaló távozott.

FIGYELEM!

• A csalók mindig nagyon kedvesek és udvariasak.

• A csalók készségesen házhoz jönnek.

• A csalók jól öltözöttek és ápoltak.

• A csalókat mindig várja az utcán valaki, aki azt figyeli, nem jön-e haza a hozzátartozó, vagy esetleg nem hívtak-e rendőrt.

• A csalók készséggel elkísérik az áldozatot a bankautomatához, ha nincs otthon annyi készpénz, amennyit kérnek, majd eltűnnek.

Ezúton kérjük az időseket, hogy idegent ne engedjenek be a lakásukba, és minden gyanús esetet azonnal jelentsenek a rendőrség 112-es telefonszámán!

Fotó: bp16.hu
telefonalonagyi-foto-b_opt



Kelet-Pest.
SZUPERINFO.HU