Ralikrossz-vb – Szabó Krisztián az idén minden futamon rajthoz áll

Budapest – A korábbi világbajnok Mattias Ekström csapatának versenyzőjeként áll rajthoz az idén a ralikrossz-vb minden futamán Szabó Krisztián kétszeres Európa-bajnok.

A 26 éves versenyző menedzsmentjének vasárnapi közleménye szerint Szabó lesz az egyetlen magyar pilóta, aki a 10 állomásból álló vb minden hétvégéjén elindul a sorozat csúcskategóriájában, a Supercar mezőnyében, versenyautója pedig egy Audi S1 lesz.

“Amióta elkezdtem ralikrosszozni, az volt a vágyam, hogy egyszer a vb-n versenyezzek” – idézte Szabót a közlemény. Hozzátette, Ekström csapata tavaly másodikként zárt, s miután a 40 éves svéd pilóta az idén már nem versenyez, jóval több ideje jut csapatának vezetésére.

“Szerettem volna Krisztiánnal az idén is együtt dolgozni, a tavalyi eredményei alapján nagyon szép jövőt jósolok neki” – nyilatkozta a 2016-ban világbajnok Ekström, jelezve, hogy a vb-t és a mezőnyt érintő változások miatt a magyar pilótának “nagy esélye van a legjobbak között lenni, sőt, nyerni”.

Az autókrosszban háromszoros Európa-bajnok, a ralikrossz Super 1600-as kategóriájában pedig 2016-ban és 2017-ben Eb-győztes Szabó kijelentette, hogy a győzelemért akar küzdeni a vb-n.

“A lehető legjobb időben érkezek, mivel kiszálltak a gyárak, így kiegyenlítettebbé válik a verseny. Most mindenki nagyobb eséllyel indul, köztük én is, különösen, hogy Ekström szakmai támogatása és csapata áll mögöttem. A háttér tehát adott, és én is felkészültnek érzem magam” – mondta Szabó, aki a lehető legtöbb versenyen dobogóra akar állni, és az összetettben is az első három hely valamelyikén szeretne zárni.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek azt mondta, biztos abban, hogy Szabó méltó módon képviseli majd Magyarországot a vb-n.

“Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a hazai autósport számos tehetséges fiatalt nevelt ki az elmúlt években. Bízom benne, hogy Krisztián már az idén sporttörténelmet ír majd azzal, hogy dobogóra áll egy világbajnoki futamon” – jelentette ki az MNASZ-elnöke, s hozzátette, az külön figyelemre méltó, hogy a magyar pilóta Mattias Ekström csapatában kap lehetőséget.

A ralikrossz-vb április elején Abu-Dzabiban kezdődik, majd a mezőny Spanyolországba, Belgiumba, Nagy-Britanniába, Norvégiába, Svédországba, Kanadába, Franciaországba és Lettországba utazik, a szezon pedig a Dél-afrikai Köztársaságban ér véget november 10-én.

MTI



.
SZUPERINFO.HU