Frissítve:

Rekordközeli aszteroida

Rekordközeli aszteroida
Február 15-én fél futballpályányi méretű aszteroida suhan el bolygónk mellett, becsapódás azonban nem fenyeget.

hiba beküldése

A NASA űrkutatási központjában az 1990-es években indult a földközeli objektumok után kutató program, melynek vezetője, Don Yeomans hangsúlyozta, hogy az eddig végzett megfigyelések során még soha nem fedeztek fel semmilyen égitestet ilyen közel a Földhöz. A 2012 DA14 kategóriajelű kőóriás február 15-én mintegy 27-28 ezer kilométernyire közelíti meg bolygónk felszínét, ugyanakkor nem jelent veszélyt a Földre nézve.

Bolygónk szomszédságában sokféle különböző méretű és alakú aszteroida található, a strandlabda méretűektől kezdve egészen a több kilométer átmerőjű kőóriásokig. Többségük az aszteroidaövből származik, de előfordulnak közöttük régóta halott, kiégett üstökösök maradványai is – olvasható a NASA Science oldalán. A NASA földközeli objektumok után kutató programja ezen objektumokat igyekszik feltérképezni, különös tekintettel azokra, melyek útjuk során a Föld közelébe kerülnek.

A 2012 DA14 tipikus Föld közeli aszteroida. Átmérője megközelítőleg 50 méter, azaz se nem túl nagy, se nem túl kicsi, összetételét tekintve valószínűleg kőszikláról van szó.Yeomans állítása szerint körülbelül 40 évente repül el bolygónk mellett ehhez hasonló aszteroida, viszont csak 1200 évente csapódik egy ilyen a Földbe.

Egy 50 méter átmérőjű aszteroida becsapódása nem okoz világméretű katasztrófát. Yeomans azt is hangsúlyozta, hogy egy hasonló méretű objektum hozta létre ötvenezer évvel ezelőtt a hozzávetőlegesen 1 mérföld széles Meteor-krátert Arizonában. A 2012 DA14-hez hasonló égitest robbanhatott fel 1908-ban Szibéria fölött is, mely többszáz négyzetkilométeren letarolta az erdőséget. A kutatók a mai napig vizsgálódnak, hogy kiderítsék, milyen objektum okozta a tunguszkai eseményként ismert jelenséget.

“A 2012 DA14 semmiféleképpen nem csapódik a Földbe. Az aszteroida pályája eléggé ismert, hogy kizárhassuk ennek lehetőségét.” – hangsúlyozta Yeomans.

(Nasa)



Egyéb hírek
Trump és a Hálaadás napi pulykák
Donald Trump amerikai elnök a Hálaadás napja előtt, kedden, a Fehér Ház Rózsakertjében ünnepélyesen [...] tovább »
Az EU ismét támogatja a helyreállításokat
Az Európai Unió 28 millió eurót (mintegy 8,7 milliárd forint) különített el kohéziós forrásokból az [...] tovább »
Sorin Rogia beismerte a gyilkosságot
Megtalálták Sorin Rogiat, aki a nagyváradi gyilkosság első számú gyanúsítottja volt, azóta be is ismerte [...] tovább »
Hetedhét országi kiállítás nyílt
Nagyváradon is megtekinthető Szakács Imre festőművész kiállítási anyaga, mely a MANK Galériából származik, [...] tovább »
“Jól játszottunk, helyenként még szépen is”
Hajdú-Bihar - Íme, a Megye II-es déli bajnokság 14. fordulójának jegyzőkönyve. tovább »
Küldjön hírt! – Népművészeti fesztivált tartottak Kisvárdán
Kisvárda - 2017. november 10-én, 17. órától, tartottuk a IV. NEMZETKÖZI NÉPMŰVÉSZETI FESZTIVÁLT a kisvárdai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fatum-Nyíregyháza – Feladó nélkül is feladták a leckét a Csabának
Nyíregyháza - A Békéscsaba női röplabdacsapata lenyűgöző sorozata közel két éve tart a honi porondon. tovább »
Ifjúsági Liga – Döntetlent játszott és kiesett a Honvéd-MFA
Budapest - A Budapest Honvéd-MFA U19-es labdarúgócsapata házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott az orosz FK [...] tovább »
Megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség egyes sportágakban
Oldenburg - Német kutatók megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség és a ballábasság az asztalitenisz, a [...] tovább »
Möbelringen Kupa – Norvégiában tartja a vb főpróbát a magyar női kézilabda-válogatott
Budapest - Csütörtöktől vasárnapig a norvégiai Möbelringen Kupán tartja a jövő pénteken kezdődő [...] tovább »
Európai Bizottság: az EU-t élénk gazdasági tevékenység, magas foglalkoztatási mutatók jellemzik
Brüsszel - A gazdasági, költségvetési és szociálpolitikai irányítás 2018-as európai szemeszterének kezdetén [...] tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Két alapemberük nélkül a lengyelek
Budapest - Két alapembere nélkül áll ki a magyarok ellen a lengyel férfi kosárlabda-válogatott a világbajnoki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása