Frissítve:

Rendőri irányítással próbálják uralni a helyzetet Csornán

Rendőri irányítással próbálják uralni a helyzetet Csornán
Tegnap rendkívüli ülésen is foglalkozott az önkormányzat a következő két hónap rendkívüli közlekedési helyzetével.

hiba beküldése

A csornai képviselő-testület tegnapi rendkívüli ülésének napirendjei után Nagy Ákos a Magyar Közút Nonprofit Zrt Csornai Üzemmérnökségének vezetője adott tájékoztatást a képviselőknek arról, hogy a következő két hónapban mi várható Csorna közlekedésében. 

Az üzemmérnökség vezetője tulajdonképpen azokat a döntéseket ismertette, amiket korábbi cikkünkben már megírtunk. Ezeknek az intézkedéseknek a legfőbb célja, hogy az észak-dél irányú, jellemzően szlovák-szlovén kamionforgalomtól minél inkább tehermentesítsék a várost. Képviselői kérdésre egyértelműen ki is derült, hogy nincs szó a kamionok kitiltásáról, hanem ajánlott kerülő útvonalat alakítottak ki. Ennek a kerülőútvonalnak a kitáblázása az M1-es autópályán és Körmendnél is megtörtént már vasárnap este. Nagy Ákos szerint érezhetően csökkent a kamionforgalom Csornán a terelőút bevezetésével.

Tegnap az előkészítő munkákkal megindult a sérült csatornaszakasz cseréje. A Szent Antal temetőtől a Szent István tér szervizútjáig (Palota sor) tart a munka. Így a Soproni út Erzsébet királyné utca kereszteződése is le lett zárva. A városon belül az észak-dél irányú forgalom rendkívül nehéz lett. A képviselők kérték, hogy ezalatt legalább az áruház előtti kereszteződésben engedélyezzék a Sopron felől közlekedőknek a jobbra kanyarodást, de ezt a szakember nem tartotta lehetségesnek. Ebből az irányból jobbra kanyarodni a két körforgalom közt sehol sem lehet. Ígérték, hogy a Korona előtti kereszteződés nem lesz a munkák teljes idejére lezárva.

Ma reggel kikapcsolták a jelzőlámpákat, és rendőri forgalomirányítással kezdődött a nap, ezzel próbálták a lehető legfolyamatosabbá tenni a közlekedést. Nehezítette a helyzetet, hogy aszfaltozási munkák miatt a Győr irányából érkező szélső sávot a Városháza előtt még pluszban lezárták. 

A beruházó Pannon-Víz Zrt, a városi önkormányzat, a közútkezelő és a rendőrség folyamatos kapcsolatban vannak egymással. A lezárás előtt is egyeztettek arról, hogy mi lehetnek a legkevesebb zűrzavart okozó közlekedésszevezési megoldások, és folyamatosan értékelik a tapasztalatokat. Az elmúlt két hétben elvégezték a kátyúzást azokon az útszakaszokon, amelyeket a helyismerettel rendelkező autósok mintegy menekülő útként a káosz kikerülésére használhatnak.

A munkák ideje alatt folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.

(Forrás: infoRábaköz.hu)


Címkék:


További hírek a Csorna kategóriából
Friss helyi hírek és információk
Friss helyi hírekért, információkért, programajánlókért, képgalériákért látogasson el tovább »
Friss helyi hírek és információk
Friss helyi hírekért, információkért, programajánlókért, képgalériákért látogasson el ... tovább »
Önkormányzati választások 2014
Az önkormányzati választási kampány politikai hirdetési árlistáját itt találja. tovább »
Idén is az élmezőnyben a Szuperinfó hajója
Az idén sem kímélte a balatoni vihar a Kékszalag versenyzőit, de a Szuperinfó hajója jól állta a próbát! tovább »
Karácsony nyáron?
Július 15-től nagy mínuszok és ajándékok várhatók: nyári karácsony a Szuperinfónál! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Berki Krisztiánnak már csak minimális fájdalmai vannak
Budapest - Szeptemberi vállműtéte után jól halad a felépülése Berki Krisztián olimpiai, világ- és [...] tovább »
Ilyen, amikor a név kötelez
Nyíregyháza - Gönczi János kapitányként debütált, a fiai pedig diadalmaskodtak a küzdősport gálán. tovább »
Ez a tenisz és Marci nagy éve volt
Nyíregyháza - Soha nem feledhető győzelmekre is emlékezett a nyíregyházi teniszező az évzáró összejövetelen. tovább »
Nem mondanak le az újabb bravúrról
Nyíregyháza - A Sunshine-NyíKSE a Hepp-kupában a Vasas Akadémia ellen mérkőzik szerda este, hazai pályán. tovább »
Curling Eb – Súlyos magyar vereség a nőknél
Budapest/St. Gallen - A magyar női válogatott súlyos, 13-1-es vereséget szenvedett Svédországtól a St. Gallen-i [...] tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Keller a csapatkapitány, a kijutás a cél
Kecskemét - Az eddigi évek munkája alapján Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány a fehérvári Keller Ákost [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása