Rövidpályás úszó Eb – Két országos csúcs az előfutamokban

Akt.:
Budapest/Koppenhága – Két magyar országos csúcs is megdőlt az úszók koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságának pénteki előfutamaiban, ahonnan négyen is egyből döntőbe jutottak, akárcsak a női 4×50-es gyorsváltó.

A magyarok közül elsőként Sebestyén Dalma ugrott medencébe, 100 méter mellen 1:08.13 perces eredménye a 34. helyre volt jó.

Férfi 50 méter gyorson népes, 79 fős mezőny gyűlt össze, a három magyar közül Lobanovszkij Maximnak sikerült a továbbjutás, ráadásul nem is akármilyen körülmények között. A 21 éves győri versenyzőnek kétszer kellett úsznia, mivel századra azonos ideje (21.60) volt török riválisával. A délelőtti program végén aztán 21.18 másodperces országos csúcsot repesztett, Takács Krisztián 2009-es rekordját átadva a múltnak. Ebben a számban Takács Krisztián (21.78) a 25., Gyárfás Bence (21.98) pedig a 40. lett.

“Nagyon örülök, ez nagy egyéni csúcs. Ennek ellenére úgy érzem, a döntőbe kerüléshez 21 másodperc alá kell menni, de megpróbálom” – nyilatkozta Lobanovszkij.

Női 200 méter háton, ahogyan az eddigi számaiban is, Hosszú Katinka címvédőként és toronymagas favoritként állt rajthoz. A szám világcsúcstartója egy könnyed, 2:04.33 perces idővel a harmadik, míg Burián Kata egyéni legjobbját (2:06.40) alaposan megjavítva, 2:04.93-as idővel az ötödik helyen jutott az esti döntőbe.

“A harmadik nap délelőttjén nem mondom, hogy nagyon kellemesen éreztem magamat a vízben, de amikor jön a döntő, általában már friss vagyok. Remélem, ma délután is ez lesz” – nyilatkozta az MTI-nek Hosszú, aki már jobban érzi magát korábbi megfázása után.

Burián nem mondhatja el magáról ugyanezt, mivel szerdán a hideg víz és a hideg uszodai levegő miatt alaposan megfázott.

“Így is egészen jól úszom, szóval nem panaszkodom, örülök neki! Nem vagyok százszázalékos, mert levegőt szinte egyáltalán nem kapok futam közben. Éppen ezért a fordulókat és a delfinezést direkt nem a megszokottak szerint csináltam, féltem, hogy nem fogom bírni tüdővel” – mondta az Egri Úszó Klub sportolója, aki csütörtökön enni is alig tudott a fájdalomtól.

Férfi 100 méter mellen Horváth Dávid 58.73 másodperccel a huszadik, míg az egyaránt egyéni csúcsot úszó Szöllősi Martin (59.53) a 32., Dudás Dániel (1:01.03) pedig a 47. lett.

Ugyan 200 méter pillangón is nevezett, Hosszú Katinka végül visszalépett, így ketten, Szilágyi Liliána és Kapás Boglárka képviselte a magyar színeket, előbbi a negyedik (2:07.07), utóbbi pedig a nyolcadik idővel (2:08.01) jutott a döntőbe.

“Mivel szerencsére sok számban ott tudok lenni a dobogó környékén, általában úgy állunk hozzá egy világversenyhez, hogy van A, B, C, és D tervünk, és a program előrehaladtával döntjük el, mi a fontosabb” – magyarázta Hosszú. Mint kifejtette, péntek délután 100 vegyesen és 200 háton is döntőt úszik, három finálé pedig már sok lett volna.

Szilágyi úgy fogalmazott, nem egészen úgy úszott, ahogyan tervezte, de örült a továbbjutásnak. “Délután mindenképpen szeretném megjavítani a legjobb időmet, mert jó formában érzem magamat” – közölte.

Férfi 200 méter vegyesen a 400 méteren győztes Bernek Péter teljesített a legjobban a magyarok közül, de a 17. helyével (1:56.94 p) ő is messze volt a nyolcas döntőtől, Dudás Dániel a 19. (1:57.06), Grátz Benjámin a 20. (1:57.48), Földházi Dávid pedig a 21. (1:57.57) lett, előbbi kettő egyéni csúccsal.

“A 100 mellre azért neveztek be, hogy a 200 vegyes előtt legyen valami, amivel megkezdem a napot. Szerencsére jól is sikerült, nyolctizedet javítottam az egyéni legjobbamon” – mondta elégedetten Dudás.

Hozzátette, mivel negyven perc volt a két futam között, jutott ideje a regenerálódásra, ezért a számára fontosabb 200 vegyes is jól sikerült.

A Gyurinovics Fanni, Bordás Beatrix, Verrasztó Evelyn, Szilágyi Liliána összeállítású 4×50 méteres gyorsváltó 1:39.91-es országos csúccsal a nyolcadik helyen döntős. Az előző magyar rekord is Dániában született, négy évvel ezelőtt a herningi Európa-bajnokságon, és Verrasztó annak a négyesnek is tagja volt.

“Mindannyian izgultunk, nem számítottunk döntőbe jutásra, mert erős a mezőny. Nagyon friss a csapatunk, hiszen Bordás Bea nemrég tért vissza, de nagyon jó a váltónk és még sok lehetőség van benne, délután még jobbak leszünk” – mondta Szilágyi Liliána.

A további program:

elődöntők, döntők 17.00:

férfi 50 m gyors elődöntő (Lobanovszkij Maxim)
női 100 m gyors DÖNTŐ
férfi 100 m mell elődöntő
női 200 m hát DÖNTŐ (Burián Kata, Hosszú Katinka)
férfi 200 m vegyes DÖNTŐ
női 200 m pillangó DÖNTŐ (Kapás Boglárka, Szilágyi Liliána)
női 100 m mell elődöntő
férfi 100 m hát DÖNTŐ
női 100 m vegyes DÖNTŐ (Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn)
férfi 1500 m gyors DÖNTŐ
női 50 m gyors DÖNTŐ
női 4×50 gyorsváltó DÖNTŐ (Magyarország)

– MTI –



.
SZUPERINFO.HU