Frissítve:

Sam bácsi kacsázott a Kepes Intézetben

Sam Havadtoy egri kiállításának megnyitóján a Kepes Intézetben. Foó: Ebner Béla Sam Havadtoy egri kiállításának megnyitóján a Kepes Intézetben. Foó: Ebner Béla
írta Ebner Béla - Három az egyben rendezvénnyel várja vasárnap a Kepes Intézet az egrieket. Előbb tárlatvezetést rendeznek a közelmúltban megnyílt két kiállításukon, a Párbeszéd. Modern / kortárs / monokróm címűn és a Sam Havadtoy alkotásaiból nyílt tárlaton. Majd az Egri Tavaszi Fesztivál két, az intézetben rendezendő programjára, a Monokróm Klack-re, Sztojánovits Andrea és Köves Éva hang- és fényjátékára, illetve a Magyar Jazz Quartet Népdalszínház című előadására várják az érdeklődőket. A pontos időpontokat megtalálják honlapunk programajánlójában itt.

hiba beküldése

 A kiállításokról pedig itt találnak érdekes információkat.

A közelmúltban megtartott páros, sőt hármas megnyitón, melyen a nagyközönség elé tárták a Párbeszéd. Modern / kortárs / monokróm című kiállítást, a Molnár Vera műveit bemutató összeállítást és a Sam Havadtoy munkáit bemutató tárlatot, jelen volt „Sam bácsi” is, vagyis Havadtőy Sámuel, az Egyesült Államokban élő, magyar szülőktől Angliában született híres festő, lakberendező és galériatulajdonos. Az 1980-as évek New York-i művészvilágának jelentős személyisége is, akiről érdemes tudni, hogy két évtizeden át élt együtt Yoko Onóval.

Az egri tárlatra érkezőt a Fati Partus ház előtt egy hatalmas kacsa fogadta, a belépőt pedig egy bronz szárnyas oltár tárt angyalszárnyai köszöntik, s ezek az egymásnak ellentmondó jelek, vagy jelképek még csak bevezetők Havadtoy alkotásaihoz, melyek további meglepetésekkel szolgálnak. Nem csak Lenin köszön ránk, de Walt Disney figurái is ránk kacsintanak. De jelen van többek közt Stivie Wonder is, bár ő nem kacsint a látogatóra… További, a látogató számára számtalannak tűnő kacsa uralja az egyik termet, de természetesen láthatók Egerben azok a különleges alkotásai Sam Havadtoy-nek, melyek csipke alapra készültek, s amik ezért – vagy ennek ellenére – a pop art jellemző és meghatározó darabjai.

A művek mellett a kiállításmegnyitón jelen volt maga Havadtőy Sámuel is, a hatvanegy esztendős alkotó is, akihez éppen akkor szaladt oda egy aprócska kisfiú, amint szóba elegyedtünk vele. A fiú, kezében egy WC-papírt lobogtatott: – Sam bácsi! Sam bácsi! A Kepesben még a WC-papíron is kacsák vannak! – újságolta izgatottan. S valóban, a kis papírfecnire a Havadty-kacsákhoz hasonlókat nyomtak, de ez természetesen csak a véletlenek összejátszása. De végül is valami ilyesmiről szól a művészet. Egyszer csak egymástól egészen távoli gondolatok valahol a gyakorlati vagy a szellemi életben találkoznak és összekapcsolódnak: szimbólummá, esetleg műalkotássá nemesednek.

Így történt ez a kacsákkal is Havadtoy munkásságában. Mint meséli – tökéletes magyarsággal – Alföldi Róberttől kapott egyszer egy kacsa alakú öntözőkannát, azzal a felkiáltással, hogy: Csinálj belőle valamit!. Aztán ez a csúnyácska tárgy ott hányódott a műtermében, mígnem eljött „Sam bácsi” hatvanadik születésnapja, s ezzel együtt jött el a kacsa ideje. Hatvan, pontosabban hatvanegy különbözően megfestett  kacsát készített a születésnapi kiállítására. nos ezek „hápognak” most itt, Egerben.

©

– A kollekció így együtt most látható  negyedszer – mondja Havadtoy. – Legutóbb Kolozsváron volt kiállítva ez az anyag, de mindig, minden helyszínen, minden új térben másként működnek a festmények és a szobrok. Itt, a Kepes Györgyről elnevezett intézetben azonban külön megtiszteltetés kiállítani. Azt érzem, Kepes mint védőangyal tárja ki fölém karjait. Ilyenkor egy kis elégtételt, elégedettséget is érez az ember. 

Amikor rákérdezünk, hogyan van az, hogy ilyen tökéletesen beszél magyarul, pedig nem elég, hogy Londonban született, élete jó részét is idegen földön, jórészt az Egyesült Államokban élte le, azt válaszolja, hogy ez természetes, hisz ő magyar. Azért hozzáteszi, hogy álmodni mindig angolul álmodik, s amikor elkezdett gyakrabban haza látogatni, bizony nehezen jöttek szájára a magyar szavak, hát alkotott újakat, a rokonság, az ismerősök nagy örömére, hisz „Sam értelmező szótára” mindig adott okot a kacagásra. Hozzáteszi, hogy apró magyar unokaöccse, aki épp most kezd beszélni, egészen hasonlóan költ új, személyre szabott kifejezéseket. 

– Kundera hatására kezdtem foglalkozni a halhatatlanság kérdésével – fordítja komolyra a szót Havadtőy Sámuel. – Abba a korba értem, amikor már nem csak a mindennapi dolgokról gondolkodik az ember, hanem előre a jövőbe, abba a jövőbe is beletekint, amikor fizikálisan nem lesz jelen. A kör bezárult. Korunkban annyira készülünk a halhatatlanságra, hogy elfelejtünk a halálra készülni – véli Havadtoy. – Pedig tudnunk, látnunk kell, hogy csak a munka az, ami garantálja, vagy nem garantálja a halhatatlanságot – mondja ironikus komolysággal a festőművész.

Hozzáteszi, hogy a tárlaton van egy alkotás, mégpedig az a bronz szárnyas oltár, mely a belépőt fogadja, ami nem az ő alkotása, bár rengeteget segített a megvalósításában barátjának, a fiatalon meghalt legendás pop-art művésznek Keith Haringnek, akinek ez az utolsó műve. – A bronz időtálló, a bronzból készült dolgok az örökkévalóságnak készülnek. Ezért van ez a mű is itt, együtt az enyéimmel…

©

Amint Egerről kérdezzük, csak mosolyog.

– Mint annyian, Egert az Egri csillagokból ismertem gyermekkoromban meg, de először hat hónappal ezelőtt láttam meg saját szememmel a várost – mondja.

Disszidesként a fő emlékem Egerről az itt született énekesnő, Kovács Kati dala, a „Most kéne abbahagyni…” Ő köt Egerhez – mondja Havadtőy Sámuel, s megy tovább egy beszélgető csoporthoz, kezében lobogtatva a Kepes Intézet mellékhelyiségéből származó kacsás WC-papírt…

 

Tekintsék meg a Havadtoy kiállítás megnyitóján készült képeinket:


 

A Párbeszéd. Modern / kortárs / monokróm című kiállítás képei:




További hírek a Eger kategóriából
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Új helyre költözött az egri okmányiroda – kormányablak nyílt Egerben
2015. október 9-én bezárt az egri Szvorényi utcai okmányiroda. Funkcióját teljes egészében a Barkóczy u. 7. [...] tovább »
Földhöz juthatnak a gazdák – megkezdődött az árverési hirdetményi időszak
A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a [...] tovább »
Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál
Budapest, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) - Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál, amely az idén a [...] tovább »
Élményalapú programozó iskola nyílik gyerekek számára
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan [...] tovább »
Töltse le a 2015-ös falinaptárat!
Az egri Szuperinfó falinaptárával nem marad le a fontos eseményekről! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
KBSC: A lélekteni határt nem sikerült átlépni
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 18. fordulójában az Aqvitál FC Csákvár otthonában lépett pályára a [...] tovább »
Győzelemmel búcsúzott a DVSC Európától
Debrecen - Nagyot küzdöttek a lokisták, de nem voltak kiemelkedő teljesítmények, így véget ért a kupakaland. tovább »
Férfi EHF Kupa – Komoly hátrányba került a Budakalász
Budapest/Granollers - Története első nemzetközi kupapárharcának első felvonásán nyolc góllal kikapott a [...] tovább »
Vívó-vk – Egyéni érmek után hetedik a férfi párbajtőrcsapat
Budapest/Legnano/Sint-Niklaas - A férfi párbajtőr-válogatott a hetedik helyen végzett vasárnap az olaszországi [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Szétlövéses csíkszerdai siker az erdélyi mérkőzésen
Budapest/Csíkszereda - A Csíkszereda hazai közönség előtt szétlövéssel múlta felül a Corona Brasov [...] tovább »
Puskás Akadémia vs. DVTK fotókon és videókon
Miskolc - A felcsúti Pancho Arénába több száz diósgyőri drukker utazott el és buzdította a piros-fehéreket a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása