Frissítve:

Segítség a vidéki gazdiknak

Segítség a vidéki gazdiknak
A Magyar Állatorvosi Kamara Pannon Területi Szervezete az ebek kötelezően előírt megjelöléséhez ideiglenes chippontok létesítését kezdeményezte.

hiba beküldése

– Dr. Szinesi András alelnökkel együtt indítványoztuk a régiónkhoz tartozó megyék szakhatóságainál, hogy az állatorvosok a körzetük településein elvégezhessék a chipezést, hasonlóképpen a veszettség elleni védőoltások gyakorlatához – mondta dr. Koósz Attila keszthelyi kisállatgyógyász klinikus szakállatorvos, kamarai titkár. – Főként a vidéki kutyatulajdonosok vannak gondban, ahol nincs állatorvosi rendelő. Problémát jelent az ebek szállítása, különösen a nagytestűek esetében. Célunk, hogy segítsünk az állattartóknak, s így megelégedésükre, a lehető legrövidebb idő alatt befejeződhessen a most kampány jellegű feladat. 
Dr. Koósz Attila megemlítette, hogy csupán vélelmezhető ugyan, de jelentős lehet azon kutyatulajdonosok száma, akik még nem végeztették el a chipezést, s egyben figyelmeztetett is a felelős állattartásra.
– A chippontok létrehozásában szükség lesz a helyi önkormányzatok közreműködésére, ezért a saját körzetem 7 községében: Nemesbükön, Zalaköveskúton, Alsópáhokon, Felsőpáhokon, Szentgyörgyváron, Sármelléken és Zalaváron már felvettem a kapcsolatot a települési vezetőkkel. Várhatóan a tavaszi hónapokban minden szükséges feltétel biztosítása mellett le fog zajlani ez a munka.
A szakállatorvos elmondta még, hogy többféle chip létezik. A beültetés 5 részből álló folyamat, az elvégzendő adminisztrációs munkával együtt mintegy 15 percet vesz igénybe. Minden egyéb információval pedig telefonhívásra szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére.
INFOBOX
Dr. Koósz Attila
klinikus szakállatorvos
Telefon: 30/238-1455



További hírek a Keszthely kategóriából
Van tipped arra, hogy meddig élsz? Megmutatjuk a lehetőségeid…
A megelőzésre azok figyelnek oda, akik környezetében már jelentkeztek olyan vissza nem fordítható betegségek, [...] tovább »
Babainfó
A keszthelyi kórházban szeptember 12 - 18. között születtek: tovább »
Hatodszor szóltak a vadászkürtök
Ma már tradicionálisan illeszkedik a vadgazdálkodói szakma kiemelt éves rendezvényei sorába a keszthelyi [...] tovább »
Európa városai a polgárokért
Az Európa a Polgárokért Városok Hálózatai program keretében tartó nemzetközi együttműködési fórum napokban [...] tovább »
Mulattak az aranykorúak
Szüretkor kalákára van szükség a hegyen, hogy mindent idejében el lehessen végezni. Harmadik éve, hogy [...] tovább »
Keszthelyi ajándék
Az erdélyi Szentegyháza település részére adományozta Márton Áron püspökről készített plakettjét Turi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ibrányi kupakunszt, ecsedi örömjáték
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Nagyhalász is felnőtt a feladathoz, közel állt a bravúrhoz. tovább »
Szpari – A legfontosabb teljesítve
Nyíregyháza - Jól kezdett a Szpari Tiszakécskén, majd a hajrában szerezte meg a győztes gólt. tovább »
Női kézilabda NB I – Idegenben szerezte meg első győzelmét a Fehérvár
Kecskemét - Idegenben, a Kecskemét otthonában szerezte meg szezonbeli első győzelmét az Alba Fehévár a női [...] tovább »
Magyar Kupa: Sényői bravúr a hosszabbításban
Sényő - Sándor Tamás együttese kiejtette a két osztállyal magasabban jegyzett Kazincbarcikát. tovább »
Roma zene vetette szét a barcikaiak öltözőjét
Kazincbarcika - A harmadik helyen áll a KBSC az NB II-ben, de a cél továbbra is a bennmaradás. tovább »
Labdarúgó Magyar Kupa – Tíz gólt szerzett a Debrecen
Csongrád - Az élvonalbeli Debreceni VSC 10-1-re győzött a megyei első osztályú Csongrád TSE otthonában a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása