Sencseni tenisztorna – Kínai tinédzser ellen kezdi az új évet Babos Tímea

  30 dec 2017

Budapest – A 16 éves kínai Vang Hszi-ju lesz Babos Tímea ellenfele a 750 ezer dollár (194 millió forint) összdíjazású sencseni keménypályás tenisztorna első fordulójában.
A torna honlapja szerint a nyolcadik helyen kiemelt magyar játékos szabadkártyás ellenfele a világranglista 584. helyén áll. A mérkőzésre közép-európai idő szerint hétfő hajnalban kerül sor.
Amennyiben Babos továbbjut, a lengyel Magda Linette és a szlovák Jana Cepelova párharcának győztesével találkozik a második körben.
A szingapúri WTA-világbajnokság párosversenyét októberben – a cseh Andrea Hlavackova oldalán – megnyerő Babos csak egyesben indul a kínai tornán. A mezőnyben ott lesz a világranglista-vezető román Simona Halep, a címvédő cseh Katerina Siniakova, illetve a lett Jelena Ostapenko és a korábbi világelső orosz Marija Sarapova is.
Babos saját honlapján elmondta, hogy a közelmúltban csak december 24-én és 25-én pihent, egyébként tenisszel és erőnléti edzésekkel készült az új idényre. Tíz napig Budapesten, majd egy hétig Monacóban, két hétig pedig Dubajban tréningezett.
“Száz százalékig elvégeztünk minden munkát, bizakodva állok neki az új évnek. Már most is van eredménye a munkának, de ezt azért majd hosszabb távon lehet érzékelni” – nyilatkozta.
Hozzátette, a felkészülés utolsó hetében már érezte, hogy mindenben javul, ráadásul nagyon élvezte a játékot és az edzéseket.
– MTI –