2018.09.29 07:02; Frissítve: 2018.09.25 16:19


Az állásinterjú legnehezebb kérdése: Mennyi lenne a fizetési igénye?

Az állásinterjú legnehezebb kérdése: Mennyi lenne a fizetési igénye?
Ha az álláspályázatban nem kérték a fizetési igényt, akkor az állásinterjún erre mindenképpen rá fognak kérdezni – ami jó jel, mert azt jelenti, számításba veszik, hogy esetleg téged választanak. A higgadt és átgondolt válasz talán itt a legfontosabb, ez a kérdés valóban sorsdöntő lehet.
hiba beküldése

Tudni kell, hogy általában van egy előre meghatározott költségkerete a munkáltatónak, de indokolt esetben ettől el is térhetnek. Tehát nem előre elrendeltetett minden, nem lefutott ügy, igenis van helye az alkunak.
Legtöbben a címbeli kérdésre válaszul mondanak egy összeget, rosszabb esetben egy intervallumot (-tól –ig összeget megadni értelmetlen, mert mit is jelent az „-ig”? Annál többet már ne is akarjanak fizetni neked?)
Pedig a választ meg kell indokolni: mondani egy minimum összeget (!), majd elmondani, hogy miért tartod reálisnak ezt vagy az efölötti fizetést. Az indokolásban fel kell használni azokat az információkat, amiket az állás­interjú során már megtudtál. Hogy pont olyan feladatot, tapasztalatot szereztél, ami nekik kell, ebben rutinod van, meg tudod csinálni, hiszen eddig is szép sikereket értél el ezen a területen. Pályakezdő, vagy junior érveljen a friss tudásával, a tudásvágyával, azzal, hogy lelkesen áll hozzá a feladathoz.
Érv lehet még az is, hogy eddig hasonló pozíciókban, hasonló cégeknél mekkora összeget kerestél, és ezt az összeget ki is tudtad termelni, így meggyőződésed, hogy ez reális és a tudásod és képességeid alapján megfelelő összeg.
A minimum összegen kívül felmerülhetnek még olyan igények, amit ugyanerre a kérdésre válaszul kell megadni (cafeteria-elemek, egyéb juttatások). Ha ezek az elvárások a cég részéről teljesíthetők, számításba fogják venni, ha nem, akkor a fizetési igényedbe bele kell számolnod ezt is (pl. ha cafeteria-juttatásként nem tudnak egészségpénztári befizetést nyújtani, akkor a számládat a jövőben magadnak kell fenntartanod, ami költséget jelent neked).
Nem érdemes kitérő válaszokat adni, „attól függ”-gel kezdeni a mondatot. Ha fontosabb az állás elnyerése, mint a juttatások (pl. hosszú munkanélküliség után), ezt őszintén el kell mondani: állást keresel, számodra fontos, hogy legyen végre biztos jövedelmed, az interjún hallottak alapján ezzel a feladattal tudsz azonosulni, el is tudod jól végezni, így el tudod fogadni azt a juttatási csomagot, amit ők tudnak ajánlani.
Ha már az álláspályázatban is benne volt a fizetési igényed, akkor ragaszkodj az ott leírtakhoz, és a fentiek szerint indokold, miért akkora összegre gondolsz.
Nagyon fontos, hogy az állásinterjún egy olyan helyzetet alapozz meg, ami a jelenlegi helyzetedből előrelépésnek számít: ha az állás elnyerése, a vele járó biztos jövedelem már javítana a helyzeteden, akkor erre kell törekedni. Ha magasabb pozíciót, több fizetést akarsz, mint a jelenlegi, akkor az igényeidet pontosan meg kell fogalmaznod, meg kell indokolnod, és mérlegelni, alkuképes vagy-e, megfelelő ajánlatot kaptál-e.
(forrás: www.cvonline.hu)



Siófok.
SZUPERINFO.HU




Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása