Okváth Anna: Más állapotok

Okváth Anna: Más állapotok
A siófoki BRTK Könyvtár eheti vendége Okváth Anna volt, aki Más állapotok című regényét mutatta be a helyi olvasóknak, rajongóknak.

Az április 22-i könyvbemutató során Veress Erzsébet Liza, siófoki rádiós hírszerkesztő beszélgetett a szerzővel a mű megírásának körülményeiről, a történetről, szereplői jelleméről. Okváth Anna kéziratát kezdetben egy nyílt pályázatra nyújtotta be, amelynek köszönhetően Aranymosás győztesként (a Könyvmolyképző Kiadó kulturális válogatóján) adták ki. A Más állapotok főhősnője Léna, aki önálló fiatal nőként ragaszkodik független családi állapotához, ugyanakkor arra vágyik, hogy anya legyen. A megoldást végül Iványi professzorban, a régi rettegett egyetemi tanárában látja. A humoros, olykor szarkasztikus stílusú történet folyamán az olvasó a két főszereplő kapcsolatának alakulását követheti végig.

A szerző siófoki bemutatkozó estjén elmesélte, már írás közben elképzelte a filmvásznon karaktereit, akiket egy-egy magyar színésszel azonosított, nagy empatikus készségének köszönhetően pedig könnyen bele tudott helyezni magát egy-egy szituációba. Írás közben a zene, ami segíti, kikapcsolja, és a mai napig is furcsa számára, hogy könyvének tavaly év végi megjelenése óta írónőként tekintenek rá. Az ügyfélszolgálatosként tevékenykedő szerző elmondása szerint még mindig nehezen azonosul írói önmagával, ugyanis íróként leginkább olyan nagy személyiségekre tekint, mint például Szabó Magda. Íróasztalának fiókja mélyén azonban több kézirat lapul, amelyek közül most egy újabbat került elő átdolgozásra. Bakancslistájának legfőbb pontja egy új-zélandi utazás, és a kirándulás alatt átélt kalandjait egy fotókkal illusztrált élménybeszámolóban adná át olvasóinak.

A dedikálással záródó szerdai könyvbemutató alkalmával Okváth Anna siófoki olvasói közelebbről is megismerhették az írónőt, és regénye születésének történetét.

 

Milei Barbara



Siófok.
SZUPERINFO.HU