Frissítve:

Siófoki Jubileumok

Jubileumokat ünnepel Siófok 2013-ban. Kerek évfordulókhoz érkezett a Balaton-parti település, s ezek a dátumok kiváló alkalmat nyújtanak a visszaemlékezésekre.

hiba beküldése

Siófok idén 150 éve vált fürdővárossá, 120 éve a helyi fürdőt ünnepélyes keretek között gyógyfürdővé nyilvánították és 45 esztendő telt el azóta, hogy a település városi rangot kapott. A jeles évfordulók mellett az elmúlt évszázadok során számos nagy történelmi eseménnyel büszkélkedhet a város.

1861-ben megépült a déli vaspálya, s 1863-tól már a vasútállomás is üzemelt. Ezáltal a település összeköttetésbe került az ország nagyobb városaival is. A vasút a balatoni turizmust is fellendítette, egyre több nyaralni vágyó érkezett Siófokra. Nyáron naponta húsz órán keresztül járt három gőzös, s ezáltal Siófok Füreddel is kapcsolatba került. 1871-ben megnyitották az első Magyar Tenger Fürdőházat, melynek épületeit, a fürdőházakat ősszel síneken gördítették a partra. Az 1879-es áradás következtében ezek a házak tönkrementek, így két év múlva a Siófoki Balaton Fürdő és Szálló Részvénytársaság 35 hektáros fürdőtelepet létesített díszes szállodákkal, parkkal és nyaralókkal. 1893-ra Siófok a balatoni fürdőélet központja lett. A település a két világháború között is fejlődött, s a világégés után is tartani tudta pozícióját. A rohamos fejlődésnek köszönhetően 45 évvel ezelőtt, 1968-ban várossá nyilvánították.

Nagy múltú városunk 2013-as jubileumai alkalmából a siófoki BRTK Könyvtár és a Kálmán Imre Emlékház „emlékgyűjtést” kezdett el szervezni idén januárban. Ezzel a két intézmény célja, hogy nyáron, az Emlékházban egy kiállítás keretében bemutathassák a város lakói által összegyűjtött emléktárgyakat. A tervek szerint fényképeket, plakátokat, írásos emlékeket, régi térképeket, felvételeket szeretnének összegyűjteni, s ezek által bemutatni Siófok, valamint a Balaton térségének múltját. Ez a kiállítás remek alkalmat nyújt arra, hogy a város lakói felidézzék városuk történelmét, újra átéljék a szép emlékeket. Január 15-étől egy „ráhangoló” képkiállítás látható a BRTK Könyvtárban Kazsoki István gyűjteményéből, s a 2013-as évben többek között siófoki portrésorozatot, Történeti Konferenciát és Filmklubot szervez a helyi könyvtár és emlékház.



További hírek a Siófok kategóriából
Ajándékok a Mikulásgyárnak
A Siófoki Mikulás Gyerekhajó indulása előtt tucatnyi ajándékot adott át a BAHART a Mikulásgyárnak. A [...] tovább »
Szakmai rendezvények a Krúdyban
Októberben a Krúdy napoknak és az I. Balatoni Gasztronómiai Versenynek, novemberben az iskolai nyílt napoknak [...] tovább »
Év végi céges és családi rendezvények a Szent Kristóf Pincészet és Rendezvényközpontban
Gondoljon már most a helyfoglalásra, és lepje meg családját vagy munkatársait egy felejthetetlen ünnepi [...] tovább »
X. Siotour Galerius Kupa
Az idén X. alkalommal került megrendezésre a Siotour Galerius Kupa, Városi Öregfiúk Kispályás Labdarúgó [...] tovább »
Körzeti Mezei Futóverseny
A napokban zajlott a Siófok Környéki Diáksport Bizottság szervezésében a Körzeti Mezei Diákolimpiai [...] tovább »
Három tárlat, három téma
Siófok novemberben is színes tárlatokkal - jelmez és hangszerkiállítással, tűzzománc alkotások [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Forgószélként tarol a Piruett
Debrecen, Berettyóújfalu - Az egy évtizedes múltra visszatekintő táncegyesület Újfaluból indulva hódította [...] tovább »
Taktikusabb vendégcsapat a megyei rangadón
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Asztalitenisz NB III: A kisvárdaiak az elején elhúztak az Apagytól, és az előny [...] tovább »
Timiért tették, amit tettek
Taktaharkány, Miskolc - Az Összefogás Timiért kezdeményezéssel a rendőrlány rehabilitációját segítik. tovább »
Vívó-vk – Szilágyi ezüst-, Szatmári bronzérmes Cancúnban
Budapest - Szilágyi Áron ezüst-, Szatmári András pedig bronzérmet nyert a férfi kardozók mexikói Grand [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Hétfő, kedd
Budapest - A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Kincset érne a csengeri győzelem
Csenger, Nyírgyulaj - A Nyírgyulaj – a legutóbb a bajnoki címvédő Győrt legyűrő – Haladás otthonában [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása