Sportpálya az iskolaudvaron

Sportpálya az iskolaudvaron
Multifunkciós, műfű burkolattal és világítással ellátott sportpálya épül a Széchenyi István Általános Iskola udvarán, az egykori technikaszertár helyén – írta meg a zugloilapok.hu.

A 40 millió forintos beruházás még az idén megvalósul. Első lépésben az iskola otthonosabbá tételét valósították meg, közben a szakemberek megvizsgálták az iskolai sportlétesítmény bővítésének lehetőségét. Ennek során felvetődött a Telepes utcai iskola udvarán üresen álló volt technikaszertár tornateremmé alakítása, azonban – mint kiderült – az épület bontásra szorult. Ekkor fogalmazódott meg a sportpályaépítés gondolata. A képviselő-testület tavaly májusban fogadta el a technikaszertár helyén létesítendő műfüves sportpálya építéséről szóló beterjesztést. 

 



.
SZUPERINFO.HU